Parlament előtt a digitális állampolgárság kérdése
A nemzeti digitális állampolgárság program megvalósítását célzó törvényjavaslatot tárgyalja csütörtöki ülésén az Országgyűlés.
Parlament előtt a digitális állampolgárság kérdése
A nemzeti digitális állampolgárság program megvalósítását célzó törvényjavaslatot tárgyalja csütörtöki ülésén az Országgyűlés.
Új minisztérium létrehozásáról tárgyal a parlament
Január 1-től létrejöhet a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, az erről szóló törvényjavaslatot szerdán kezdi tárgyalni az Országgyűlés, amely foglalkozik a Magyar Honvédség iraki szerepvállalásával is.
A vízdíj is napirendre kerül az Országgyűlésben
Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn egyebek mellett a tavalyi zárszámadást, a jövő évi adótörvényeket és a globális minimumadóról szóló törvényjavaslatot tárgyalja.
Folytatódik a box december 24-i boltzárral kapcsolatban
Bizonyára a kereskedelemben dolgozók többsége örülne, ha szenteste napján nem kellene dolgozniuk, és most van rá remény, hogy ez megvalósulhasson. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) következő ülésén talán már dönthetnek arról, hogy december 24. egységesen pihenőnap legyen-e a kereskedelemben dolgozók számára.
A felsőoktatás is napirenden lesz ma a parlamentben
Energetikai tárgyú törvényjavaslatokat is tárgyalnak a honatyák, ahogy a hulladékgazdálkodásról is vitáznak.