Karácsonyi online aukciót tart a Nagyházi Galéria, a Virág Judit Galéria pedig száznál is több háború utáni és kortárs művet árverez el. Ezen a héten értékes plakátokra és könyvritkaságokra is licitálhatnak a műgyűjtők és az érdeklődők.
Szerző(k): AxioartIsmét több magyar tétel szerepel a Sotheby's regionális novemberi árverésén, köztük Fajó János, Bak Imre, Vaszary János, Majoros Áron Zsolt és Nagy Boglárka munkái.
Szerző(k): Rácz GergőHa olyan karórára vágyik, mint amilyet Messi és Ronaldo is hord, akkor most licitálhat rá 4,7 millió forinttól a BÁV óraárverésén. Ezen a héten a könyvritkaságokat gyűjtők is örülhetnek, Jókai Mór első kiadású kötetei is kalapács alá kerülnek, köztük a Jókai által Erzsébet királynénak készített borítójú Az élet komédiásai című regény is.
Szerző(k): AxioartGyűrű helyett ma már órát viselnek ékszerként a fiatalok. A BÁV Zrt. október 21-én tartja óraárverését a MOM Kulturális Központban. A kollekcióban megtaláljuk a repülés mérföldkövének számító Longines Lindbergh mellett a Revue Thommen magashegyi navigációs karóráját vagy éppen a búvárórák atyjának számító Omega Seamastert. Az aukció kapcsán a Szongoth Gergellyel, a BÁV óra- és ékszerszakértőjével beszélgettünk.
Szerző(k): AxioartIzgalmas hét elé néznek a könyvritkaságokat gyűjtők és a műkincseket befektetésként vásárlók egyaránt: három könyvárverést is rendeznek, a Virág Judit Galéria pedig vasárnap tartja őszi árverését. Az utóbbin kalapács alá kerül egy amerikai magángyűjteményből előkerült Kádár Béla-festmény, a Concertina, amelyre 40 millió forinttól lehet licitálni.
Szerző(k): AxioartAz a célunk, hogy a művészeknek ne kelljen elhagyniuk a pályát és ne kelljen támogatásért kuncsorogniuk, maga az eladás legyen a támogatás - nyilatkozta Sáfár Zoltán, a Godot Galéria alapító-tulajdonosa. A 20 éves galéria tevékenységét kibővítve új kiállítási teret és rendezvényhelyszínt alakított ki az óbudai Goldberger gyár területén, ahol október 13-ig látogatható a 4. Godot Young Generation Art Fair kiállítás és vásár.
Szerző(k): AxioartAdy Endre, Victor Vasarely, Rozsda Endre és drMáriás művei is terítékre kerülnek az e heti műkereskedelmi aukciókon, de érdekes tematikával várja a Pest-Budai Árverezőház is pénteken a gyűjtőket: biztosításokhoz és biztosítókhoz köthető relikviák kerülnek kalapács alá.
Szerző(k): AxioartTöbb mint tíz év kihagyás után idén márciusban, Antik and Art Budapest néven újjáéledt az Antik Enteriőr kiállítás és vásár. A rendezvényen a magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői állítottak ki. Novemberben és jövő márciusban jön a folytatás. Az eseményről és tervekről beszélgettünk Tausz Ádámmal a régi Antik Enteriőr és az új Antik and Art megálmodójával és tulajdonosával.
Szerző(k): AxioartImpozáns anyaggal, háromnapos aukciós eseménnyel ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Nagyházi Galéria és Aukciósház. Cignani, Tiepolo, Aba-Novák, Gulácsy és Rippl-Rónai egy-egy műve is kalapács alá kerül. Aukciós kitekintőt olvashatnak a jövő hétre.
Szerző(k): Axioart