Szombaton egész kellemes, 30-32 fokra lehet számítani, vasárnaptól melegszik az idő, a jövő hét első napjára pedig már hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos.
Szerző(k): EconomxA Belügyminisztérium azt írta a Napi.hu-nak, hogy egyelőre vizsgálják a gyógyszerhatóság és a Nemzeti Népegészségügyi Központ fúziójának az előnyeit és a hátrányait. Úgy tudjuk, hogy az OGYÉI-ben nem várják az egyesítést.
Szerző(k): Koncsek RitaLátogatási tilalmat rendeltek el a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ valamennyi egységében, mivel a figyelőszolgálatba bevont orvosok megállapították, hogy Szegeden megkezdődődött az influenzajárvány. Müller Cecília országos tiszti főorvos korábban már jelezte, hogy járványos szintre emelkedtek az influenzaszerű megbetegedések és kórházi tilalom is életbe léphet.
Szerző(k): EconomxJárványos szintre emelkedtek az influenzaszerű megbetegedések Magyarországon, emellett zajlik egy légúti óriássejtes vírus (RSV) okozta járvány is - jelentette be Müller Cecília.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsTavaly újították föl 80 millió forintból a szentesi szülészetet, amelynek átmeneti megszűnésével Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Kecskeméten kaphatnak legközelebb ellátást a várandós nők és csecsemőik.
Szerző(k): Hercsel AdélAz idei év első hét hónapjában már 346 Hepatitis A-s betegek regisztráltak, 2020-ban pedig egész évben csupán 28 esetről tudott a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Szerző(k): Koncsek RitaOlyan egészségügyi szűrővizsgálatokon vehetnek részt a Balaton parton nyaralók és az ott élők, melyekkel a daganatos betegségeket, valamint az agyi- és érrendszerei problémákat lehet diagnosztizálni.
Szerző(k): Koncsek RitaA nagyvárosokban nőtt a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben, de vidéken is stagnál és sehol sem csökkent - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az M1-en.
Szerző(k): Domokos LászlóMüller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány kirobbanása óta már 9,6 millió forintot kapott "motivációs elismerésként" – értesült az rtl.hu. A Nemzeti Népegészségügyi Központ dolgozóinak az elmúlt hónapokban legfeljebb néhány százezer forint jutott, de sokan lehetnek, akiknek szinte semmi sem járt a szerződésükben rögzített juttatásokon kívül.
Szerző(k): Szepesi Anita