Kiderült, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet
Az ügy \"koronatanújának\" a Heti Válaszban megjelent szavai alapján hat MSZP-s politikusra szűkíthető, hogy ki szivárogtathatta ki Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét.

Bérlakásprogram kell a devizahitelesek megmentésére (MSZP)
Az MSZP szerint nem megoldás a devizahitelesek problémáira, ha a bajba jutott embereket összeköltöztetik, egykori munkásszállókon, laktanyákban helyezik el - mondta Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja sajtótájékoztatón.
Az MSZP számvevőszéki vizsgálatot kezdeményez trafikügyben
Az MSZP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatát kezdeményezi a dohányboltpályázatok ügyében, és annak lezárultáig elhalasztaná a trafiktörvény életbe lépését.
Fidesz: a baloldal trafikügyben is a multiérdekeket képviseli
A Fidesz szóvivője szerint a trafikpályázatok eredményét kritizáló baloldal el akarja terelni a figyelmet \"az ő valódi dohányügyükről\", ráadásul a dohányboltok esetében is a multicégek érdekeit képviselik.
Mesterházy: érvénytelenítsék a trafikpályázatok eredményét!
Az MSZP a trafikpályázatok eredményének érvénytelenítését követeli.