Eltörölné a tranzakciós illetéket az MSZP
Az MSZP eltörölné a tranzakciós illetéket, valamint a kártyahasználatot és a készpénzfelvételt terhelő adókat is.
Eltörölné a tranzakciós illetéket az MSZP
Az MSZP eltörölné a tranzakciós illetéket, valamint a kártyahasználatot és a készpénzfelvételt terhelő adókat is.
Kész az MSZP választási programja
A szocialista párt a Fidesz kihívója, programja választ ad a válságra - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a párt kongresszusán. Elfogadták a választási programot és a listákat.
Mégsem akar E.On-bizottságot az MSZP
Az MSZP-frakció csütörtökön úgy döntött, visszavonja vizsgálóbizottsági kezdeményezését, amely arra irányult, hogy a parlament tárja fel az E.On-gázüzletág megvásárlásának hátterét. A döntést azzal indokolták, hogy nem akarnak együttműködni a Jobbikkal. A testület létrehozását azonban továbbra is fontosnak tartják.
Alkut ajánl a bankoknak Bajnai és Mesterházy
Cserébe a gazdasági növekedést megtámogató hitelezésért fokozatosan megszabadulhatnának a bankadódótól a bankok. Ezt az ajánlatot tenné az MSZP-Együtt kormány, ha a páros megnyerné a 2014-es választásokat - derült ki a pártvezetők Reutersnek adott nyilatkozatából.
Vizsgálóbizottságot kezdeményez az MSZP az E.ON-ügylet feltárására
Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az E.ON-gázüzletág megvásárlása hátterének feltárására.