Újra erőre kaphat a pesti parkett
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint.
Újra erőre kaphat a pesti parkett
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint.
Jobb volt a hangulat a pesti tőzsdén, de még nem az igazi
A hét elejére jellemző kedvezőtlen hangulat megenyhült szerdára, de ez egyelőre még nem nagyon látszódott meg a vezető részvényeknél.
Pont úgy indul a reggel a hazai parketten, ahogy vártuk
A nemzetközi befektetői hangulat kissé elbizonytalanodott, így nálunk is nehézkesen indul a reggel.
Trump a magyar börzét is bizonytalanságban tartotta
A BÉT vezető részvényei felemásan teljesítettek, a legnagyobb kivárás most a Richternél volt tapasztalható az amerikai elnök által belengetett, gyógyszergyártókat érintő vámok miatt.
Nem kezdte jól a hetet a pesti tőzsde
Mérsékelt forgalomban csökkent a BUX index a hét első napján.