Új részvényesi megállapodást javasol a MOL-nak a horvát kormány az INA-ban levő helyzetet tekintve - mondta Ivan Vrdoljak, gazdasági miniszter a Reutersnek.
Szerző(k): portfolio.huIvan Vrdoljak gazdasági miniszter a horvát sajtónak szerdán úgy nyilatkozott, hogy az INA felügyelőbizottságának keddi döntése, miszerint az általa preferált négy év helyett egy évre nevezte ki az igazgatóság horvát tagjait, azt üzeni a közvéleménynek, hogy a Mol könnyen rendezi majd a helyzetet a Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ) egy év múlva, mint ahogy egyszer már megtette. A Mol ezzel szemben úgy véli, hogy az igazgatóság tagjainak egy évre történő megválasztása megfelel az INA érdekeinek.
Szerző(k): MTIA horvát kormány és a Mol Nyrt. nemzetközi közvetítő segítségével március végén újraindítja a tárgyalásokat az INA horvát olajipari vállalat jövőjéről - közölte Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter kedden.
Szerző(k): MTI-EcoHernádi Zsolt neve kedden ismét látható volt az Interpol internetes körözési listáján.
Szerző(k): MTIA Mol Nyrt. a csökkenő olajár, és annak a horvát INA Industrija nafte d.d.-re gyakorolt esetleges negatív hatása miatt felfüggeszti az INA rendkívüli közgyűlésének összehívására vonatkozó kezdeményezését - közölte a Mol kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): MTI-EcoA Mol Nyrt. közleményben reagált Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter levelére, amelyet a médián keresztül és közvetlenül is eljuttatott az INA igazgatóságának és felügyelőbizottságának.
Szerző(k): MTI-EcoZoran Milanovic horvát miniszterelnök kedden Zágrábban fogadta a sziszeki finomítóban dolgozók szakszervezetének vezetőit és sziszek város polgármesterét, hogy közösen találjanak megoldást a finomító termelésének újraindítására.
Szerző(k): MTI-EcoA horvát alkotmánybíróság elutasította Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának panaszát, amelyben kifogásolta, hogy Horvátország megsérti alkotmányos jogait – írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.
Szerző(k): MTI