Itt a döntés, idén utoljára ült össze az MNB
Kamatdöntő ülést tartott a Magyar Nemzeti Bank.
Itt a döntés, idén utoljára ült össze az MNB
Kamatdöntő ülést tartott a Magyar Nemzeti Bank.
Nagyítóval vizsgálják, hogy jobban járunk-e az erős forinttal
A Gazdasági Versenyhivatal és a Magyar Nemzeti Bank közösen vizsgálják, hogy a forint elmúlt hónapokban tapasztalt jelentős erősödése hogyan jelenik meg a magyarországi fogyasztói árakban, így különösen az importból származó termékek, élelmiszerek esetében. A GVH mérlegeli a versenyjogi eszköztárába tartozó eszközök alkalmazását, így indokolt esetben gyorsított ágazati vizsgálatot indíthat az ágazati problémák versenyközpontú értékelése érdekében, vagy akár versenyfelügyeleti eljárást is indíthat érintett piaci szereplőkkel szemben.
Gyengüléssel készül a forint a nagy döntésre
Kamatdöntő ülést tart kedden a Magyar Nemzeti Bank. A várakozások szerint módosítják az inflációs prognózist.
Nem sokat ér az emelés, alig pár hónapig húznák ki a nyugdíjasok
A magyar gazdaság mértéhez képest is csökken a magyar nyugdíjpénztári megtakarítások szintje. Ez ugyan a mostani fogyasztást erősíti, de ez pár év múlva már nem így lesz.
Váratlan fordulat a bankszámláknál, minden lakossági ügyfelet érint
Ugyan az év első hónapjai rendszerint a díjemelésekről szólnak a lakossági bankszámláknál, a jövő év elején elmarad a szokásos, az előző évi inflációt követő díjemelési hullám a bankok által vállalt önkéntes moratórium miatt – nyilatkozta az Economx kérdésére Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.