Már bizonyos, hogy idén sem lesz önellátó az ország földieperből.
Szerző(k): Kiss MelindaA zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében törvényjavaslatot nyújtott be csütörtökön a parlamentnek a fideszes Nagy István. Előterjesztése célja, hogy könnyebb legyen feltárni és semmisnek nyilvánítani az ilyen megállapodásokat. Lehetőség lenne arra is, hogy a zsebszerződéssel eladott termőföldek tulajdonjoga adott esetben az államhoz kerüljön.
Szerző(k): MTIMárciusban a mezőgazdasági termelői árak 14,6 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az élő állatok és állati termékek árának növekedése (4,2 százalék) messze elmaradt a növényi termékek áremelkedésétől (20,5 százalék). Az év első negyedévében a mezőgazdasági termelői árak jelentős, 16,7 százalékos növekedésével szemben a ráfordítási árak csupán 6,7 százalékkal nőttek - közölte a KSH.
Szerző(k): NAPIA már jelenleg is futó programok folytonosságának érdekében idén korábban hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a szociális földprogram idei pályázatát, és megemelte a rendelkezésre álló keretet is.
Szerző(k): Kiss MelindaAz egységes támogatási kérelmek benyújtására már csak egy hetük van a gazdáknak, ahogyan az agrárbiztosításokhoz nyújtott díjtámogatás igénylésére is. A Generalinál meghosszabbították a szerződéskötési időszakot.
Szerző(k): Kiss MelindaA gyapjaslepkék tömeges megjelenésével kell számolni idén tavasszal-nyáron - figyelmeztet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A rovarok bármilyen növényt, a gyümölcsfákat és a haszonnövényeket is lecsupaszíthatnak rágásukkal.
Szerző(k): NAPIAz agrárközigazgatás egy év alatt 650-690 milliárd forint támogatást fizet ki az ágazat szereplőinek - közölte Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTIA dinnye mellett a magyar alma, paprika és barack vásárlása, fogyasztása érdekében is indul népszerűsítő kampány 2013-ban, a szakmai előkészítő munka a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) a napokban kezdődött el - tájékoztatta az MTI-t Simonka György fideszes országgyűlési képviselő.
Szerző(k): MTI