Összefogtak a tajvani óriások: Amerikáig ér az új AI-gigaoffenzíva
A világelső szerződéses elektronikai gyártó stratégiai partnerségre lépett az egyik legnagyobb motorbeszállítóval.
Összefogtak a tajvani óriások: Amerikáig ér az új AI-gigaoffenzíva
A világelső szerződéses elektronikai gyártó stratégiai partnerségre lépett az egyik legnagyobb motorbeszállítóval.
Nem várt helyen vette el a munkát a mesterséges intelligencia: Gattyán György cége drasztikus döntést hozott
A Docler Holding azt közölte, hogy reorganizációs folyamatot hajtanak végre a nyár végéig, a munkafolyamatok jelentős részét automatizálják, ennek következtében kevesebb munkaerőre lesz szükségük.
Átalakulnak a vállalatok, erre lehet számítani
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív mesterséges intelligencia használatával és globális tehetséggondozással reagálnak a gyorsan változó üzleti környezet kihívásaira.
Dollármilliárdos megállapodást kötött a Tesla és a Samsung, Elon Musk ujjong
Elon Musk lelkesen harangozta be, hogy a Samsung chipjeinek beszerzéséről állapodott meg a Tesla. Az ügylettel több ezermilliárd forintnyi összeg sorsa dőlt el.
„Soha nem versenyeztem senkivel, csak építkeztem”
Az adat mára stratégiai erőforrássá vált a vállalatoknál – a Yettelnél pedig kifejezetten nagy szerepet kap az innováció, az ügyfélélmény és a belső folyamatok átalakításában. Denitsa Gavrilova, a telekomcég Mesterséges Intelligencia és Adatelemzési Igazgatóságának vezetője szerint a generatív AI, a prediktív analitika és a zárt, biztonságos rendszerekben alkalmazott nyelvi modellek már most is kézzelfogható eredményeket hoznak. Az Economxnak adott interjúban arról is beszél, hogyan lehet adatkultúrát építeni, milyen új AI-megoldások jelennek meg a szektorban, és milyen szerepet játszanak a nők a technológiai vezetésben.