A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.
Szerző(k): EconomxMenteni kellett egy kirándulót, aki félresikerült túráján szakadékba zuhant vasárnap Visegrád közelében, majd egy másik túrázó is lezuhant, ő már a Mátrában. Mindketten kórházba kerültek.
Szerző(k): EconomxMagyarországon közérdekű adatigénylést kellett benyújtani azokért az információkért, amelyek Európa országaiban nyilvánosak. Az eredmények pedig riasztóak, mondta Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, aki a mentők kiérkezési idejét akarta megtudni.
Szerző(k): L. K.Az OMSZ nem gondolja, hogy az étkeztetés központilag megoldható lenne, de a hideg szendvicsek esetében az adagokat növelik igény szerint.
Szerző(k): S. Z.2025. január 1-jétől átmenetileg változik a sérülésből eredő traumatológiai ellátást igénylő betegek hétvégi és ünnepnapi sürgősségi ellátása az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztályán. Békéscsabára vagy Gyulára kell utazni a sérülteknek.
Szerző(k): L. K.A Budapesti mentésirányításon szombaton 35 mentési feladatot nem tudtak kiadni a mentőegységnek. Kunetz Zsombor egészségügyi elemző szégyennek nevezte, hogy Európa közepén egy 2 milliós nagyvárosban ilyen eset megtörténhet.
Szerző(k): EconomxOktóber 1-től Budapesten is az Országos Mentőszolgálat veszi át a 0-24 órás orvosi ügyelet ellátását, ám a mentőszolgálat Budapest 23 kerületében csak 15 helyen jelölt ki ügyeleti pontot.
Szerző(k): L. K.A búvárok már harmadik napja keresik az eltűnteket. A hatóságok szerint a hajó utasai azt ünnepelték, hogy a technológiai iparmágnást felmentették egy csalási per során. Egy személyt továbbra sem találnak.
Szerző(k): L. K.