Németország gyakorlatilag lefagyott annak ellenére, hogy drámai politikai események követték egymást, miközben Európának működőképes berlini vezetőségre lenne szüksége. Talán az utóbbi napok főszereplőinek, Angela Merkelnek és Martin Schulznak nem csupán a széküket kellene fogniuk!
Szerző(k): Komócsin SándorNem törvényszerű a nagykoalíció folytatása Németországban, a szociáldemokraták csakis "nyílt végű", nem feltétlenül a kormányzati szerepvállalásra irányuló tárgyalásokat hajlandóak folytatni az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és tervárpártjával, a Keresztényszociális Unióval (CSU) - mondta hétfőn Berlinben Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke.
Szerző(k): Szász PéterA német szociáldemokratákat vezető Martin Schulz pénteken Berlinben kijelentette: pártjában egyetértés van arról, hogy nem zárnak ki semmilyen lehetőséget az új kormány összetételét illetően.
Szerző(k): Domokos ErikaDurva számlát nyújthatnak be Angela Merkel német kancellárnak a szociáldemokraták az esetleges koalíciós együttműködés feltételeként, ám a kancellár asszony máris megelőző csapással válaszolt. A konzervatív pártokat sokkolhatja a nyugdíj- és béremelést is tartalmazó lista.
Szerző(k): Komócsin SándorA német politikai közép fokozatosan kiürül, miután a legnagyobb politikai erők az egymást követő közös kormányzásokban amortizálják hitelességüket, és a mögöttük maradó űrbe új pártok nyomulnak be, mit sem törődve azzal, hogy ezzel véget érhet a német gazdaságot segítő, legendás stabilitás.
Szerző(k): Komócsin SándorA német szociáldemokraták vezetősége nyolcórás maratoni tárgyalás után kezet nyújtott Angela Merkel kancellárnak, azaz feladva eddigi mereven elutasító magatartását kész tárgyalni a kormányzati együttműködésről a CDU/CSU-val. A párttagságnak még lesz egy-két megjegyzése ehhez.
Szerző(k): Komócsin SándorMartin Schulz, a német szociáldemokraták vezetője, Angela Merkel kihívója a szeptemberi parlamenti választásokon lehetségesnek tart egy kompromisszumot, amely stabil kormányzást biztosítana az országnak anélkül, hogy pártjának fel kellene adnia ellenzéki státusát.
Szerző(k): Komócsin SándorHajlandóak lehetnek a német szociáldemokraták (SPD) a kormányzás folytatására a CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel, ha Angela Merkel távozik a kancellári tisztségből - jelezte a párt egyik vezetője.
Szerző(k): Szepesi AnitaFenntartja a frakciószövetséget a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) a német szövetségi parlamentben (Bundestag) - jelentette be Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke.
Szerző(k): Domokos Erika