Ezen a héten több mint 1000 iskola 140.000 diákja vesz részt a PÉNZ7-en, melynek rendhagyó tanórái olyan tanulási lehetőséget biztosítanak a diákoknak, aminek segítségével a mai világhoz elengedhetetlen pénzügyi és gazdasági tudásra tehetnek szert. Az országos rendezvénysorozat izgalmas kvízekkel és kalandjátékokkal is várja a résztvevőket.
Szerző(k): Fellegi TamásEgy kezdő író, ha van olyan szerencsés, hogy egy nagy kiadó vállalja, hogya nagyközönség elé tárja a kéziratát, 7-10 százalékos jutaléknál nem számíthat többre. Ám még ez is nagyon keveseknek adatik meg. A szerzői kiadású könyvek pedig elkezdtek egyre nagyobb teret hódítani.
Szerző(k): Gecsei ÁdámÖnálló szervezet felügyeli a jövőben a bormarketing megvalósulását, ez lesz a feladata a száz százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Bormarketing Ügynökség Zrt.-nek. Tavaly nyár óta van már ennek a területnek kormánybiztosa is.
Szerző(k): Sz.Horváth ZsoltVajon milyen jelzőt kap majd az utókortól a 2022-es katari labdarúgó világbajnokság? A minden idők legjobbja füllentés lenne, a legfurcsábbja talán már most kijár, a legpazarlóbb kijelentéssel érdemes megvárni a végelszámolást, az értékarányos befektetés jelző pedig csak a katari országimázs-javító törekvésekkel együtt lehet igaz.
Szerző(k): Sz.Horváth ZsoltAz Ekereskedelmi Akadémiát öt ismert online áruház tulajdonosa alapította, ehhez a csapathoz csatlakozott az eMag vezetője Várkonyi Balázs.
Szerző(k): Koncsek RitaÉvi 3 milliárd forintot biztosít a kormány a hamarosan elkészülő nemzeti bormarketing stratégia megvalósítására - jelentette be Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos.
Szerző(k): Domokos ErikaSzeptembertől új marketing igazgatóval erősít a Praktiker. A magyar barkácspiac meghatározó szereplőjéhez csatlakozó Sommer Ádám több mint 20 éves, jellemzően kereskedelmi területen szerzett tapasztalatával támogatja a Praktiker üzleti céljainak megvalósítását.
Szerző(k): Molnár CsabaTöbb évnyi huzavona utána az olasz borász beadta a derekát (vagy megértette, hogy miért nem tehet másként, minthogy): leállította a Hitler-borok forgalmazását. Illetve: a bor marad, csak az eddigi cimke változik a "történelmi" borospalackokon.
Szerző(k): Szabó M. IstvánBár a digitalizációra mint zöld megoldásra tekintünk, minden digitális folyamat termel karbont. Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kilogramm károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kiló szén-dioxid (CO2) éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok-aktivitás.
Szerző(k): Molnár Csaba