Teljesen elöregedett a mezőgazdaságigépész-szakma, de alig van ember az egész agrárágazatban. Évente a szükséges mennyiségű szakember helyett 10 százalék végez csak. Legalább 20 év kell ahhoz, hogy az ágazatban megszűnjön a munkaerőhiány. Népszerűtlen a terület, most egy traktorfesztivál változtathat ezen.
Szerző(k): Szabó DánielCsehország 2026-ig 30 ezerre növeli hivatásos hadserege létszámát, amely jelenleg 21 ezer körül mozog - jelentette be Jirí Baloun, a cseh hadsereg vezérkari főnökének első helyettese a brünni Védelmi Egyetem végzős hallgatóinak pénteki évzáró ünnepségén.
Szerző(k): Domokos LászlóA boltos kiskereskedelmi létszám nem nő, a 14 százalékos éves béremelés ellenére sem. Év közben is csúsznak felfelé a bérek, aminek oka, hogy egymástól, egymás elől szipkázzák el az eladókat a boltosok. Nyáron a diákmunka tartja össze a boltos világot - értékel a blokkk.com.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb forrás szerint is létszámstopot hirdettek a mentőszolgálatnál, de a szaktárca, sőt, maga a szervezet is cáfolja ezt. A létszámhiány a számok alapján nagy, de az illetékesek szerint minden feltétel adott. Mi az igazság?
Szerző(k): Szabó DánielJó éve volt tavaly a három legnagyobb hazai látványpékség-hálózatnak. Nőtt a forgalmuk, és az eredményük is szépen mutat, a béremelések terhe sem vetette vissza a lendületüket.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyar Posta is megérzi a munkaerőhiányt, jelenleg is 300 embert tudnának azonnal felvenni - tájékoztatta a cég az mfor.hu-t.
Szerző(k): Szabó DánielMindent elárasztanak a boltosok álláshirdetései, de az eladók létszáma semmit sem változott 2017 eleje és vége között. Úgy tűnik kevés volt az átlagosan bruttó 32 ezer forintnyi havi béremelés - értékel a Blokkk.com.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIdén kevesebb lett a túlóra a magyar kiskereskedelemben, amelynek az a magyarázata a Blokkk.com szerint, hogy már erre sem futja a munkáltatóknak. Négy év alatt 30 százalékkal emelkedett a túlóraszám. Közben 180 milliárd forinttal, 40 százalékkal nőtt a boltosok bérköltsége.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA létszám nem moccan a magyar boltokban, hiába növekszik a bér - hívja fel a figyelmet a Blokkk.com. A 27-28 ezer forintos keresetemelés csak arra elég, hogy ne csökkenjen a létszám, miközben több munkáskéz kellene. A legnagyobb baj az élelmiszerboltokban van: itt egy év alatt 23 ezer dolgozó "tűnt el".
Szerző(k): K. Kiss Gergely