Felkötheti a nadrágot a Tesla, egy konkurens amerikai cég ugyanis brutális ütemben gyárt és ad el elektromos járműveket luxus kivitelben. Már csúcsot is döntött.
Szerző(k): Sándor ZoltánHiába dúl háború, a csecsen hadúr fiának gyémántórával és Mercédesszel megfűszerezett menyegzőjén nem mellőzték a luxust. Ám nem tudni semmit a menyasszonyról, csupán a neve ismert.
Szerző(k): Sándor ZoltánA Moszkvai Városi Bíróság 13 év börtönbüntetésre ítélte Timur Ivanovot, az Orosz Föderáció volt védelmi miniszterhelyettesét.
Szerző(k): Z. B.Még a tavaly év elején elhunyt Alekszej Navalnij leplezte le és hozta nyilvánosságra, hogy Dmitrij Medvegyev, Oroszország volt elnöke, Putyin bizalmasa különböző alapítványok mögé rejtette luxusrezidenciáit, jachtjait és szőlőbirtokait. Egy friss oknyomozás szerint ezek az alapítványok azóta csak még gazdagabbak lettek, pláne Ukrajna megtámadása óta.
Szerző(k): Hercsel AdélEgymillió forintos különadóval sújtaná a magánrepülőgépek minden felszállását és landolását a DK. A párt szerint ideje véget vetni annak, hogy a milliárdos elit adómentesen repkedhet, miközben a társadalom többsége a megélhetésért küzd.
Szerző(k): EconomxAz áruházlánc évek óta aktívan tesz a menstruációs szegénység csökkentéséért.
Szerző(k): EconomxA Publicus Intézet kutatása szerint a magyarok kétharmada zavarónak tartja a luxuskiadásokat, és jelentős arányban azonosítják a fényűzést kormányközeli szereplőkkel. Bár a Fidesz-szavazók kevésbé kritikusak, az ellenzéki és bizonytalan választók között erős elutasítás tapasztalható.
Szerző(k): T. E.A főnixként feltámadó Airbnb privát séfeket és masszázsokat is kínál az alkalmazás megújításával.
Szerző(k): H. A.