Korlátozásokra kell készülni hétfő délután a Liszt Ferenc-repülőtéren és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos LászlóForgalomba állnak ma az új, repülőtérre közlekedő autóbuszok Budapesten, így átszállás nélkül is el lehet jutni közösségi közlekedéssel a belvárosból a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNew Yorkba és Chicagóba indít közvetlen járatot jövő nyáron Budapestről a lengyel LOT légitársaság - jelentette be a cég vezérigazgatója pénteken Budapesten.
Szerző(k): Papp ZsoltBudapest-New York járatot indíthat a jövő év elejétől a LOT, a lengyel állami légitársaság, amelyet szemben a Malévval, nem engedtek csődbe menni a lengyel kormányok. Emellett más tengerentúli járatok is indulhatnak a LOT színeiben a magyar fővárosból.
Szerző(k): Komócsin SándorÚjraindult a TAP Portugal légitársaság Lisszabon és Budapest közötti járata, a légitársaság hetente hétszer közlekedik a két főváros között, az előzetes foglalások során a nyári hónapokra a helyek 85 százalékát már lekötötték.
Szerző(k): Domokos ErikaÚj buszjáratot indít a BKK a budapesti Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között - tudta meg az Index.
Szerző(k): Szabó DánielA felújították a futópálya Vecsés felőli végének 900 méteres szakaszát.
Szerző(k): Domokos ErikaNapi járatot indított Budapest és Kijev között az Ukraine International Airlines, az ukrán nemzeti légitársaság első járata csaknem 150 utassal szállt le csütörtök este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss Gergely