Érdemi források híján a lakhatás lehetőségének megteremtését és a rezsiköltségek kordában tartását hangsúlyozzák az ellenzéki pártok lakáspolitikusai, míg a Fidesznél még felelőse sincs a területnek. Népszerű a bérlakásprogram beindításának ötlete is.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz építőipari cégek a felújításokból tartják fenn magukat Magyarországon.
Szerző(k): NAPIAz első három negyedévben a lakásépítési engedélyek száma 12 százalékkal, az átadott új lakások száma 20 százalékkal csökkent országosan 2011 azonos időszakához képest. Összesen 6509 lakás kapott használatbavételi engedélyt az első kilenc hónapban. A visszaesés üteme mérséklődött, ugyanakkor Budapesten az átlagosnál jóval nagyobb mértékű a zuhanás - közölte a KSH.
Szerző(k): NAPISzakértők által vártnál nagyobb mértékben nőtt, két és fél éven belül a legmagasabb szintre emelkedett az új építésű otthonok szeptemberi értékesítése az Egyesült Államokban.
Szerző(k): MTI-EcoAz amerikai lakásépítők bizalmát jelző mutató több mint hatéves csúcsra emelkedett októberben.
Szerző(k): MTI-EcoA második negyedévben az előző negyedévhez képest országosan, nominálisan 0,8 százalékkal nőttek a lakásárak: Budapesten 1,6 százalékos, a városokban 3,9 százalékos volt a növekedés - derül ki az FHB legújabb Lakásárindexéből. Az FHB Lakásárprognózis 2013-ban a lakásárak kismértékű, 1 százalékot nem meghaladó emelkedésére számít, alacsony forgalom mellett.
Szerző(k): NAPIGyőrben, Székesfehérváron és Szegeden élénk a panelek iránti kereslet, Miskolcon és Pécsen viszont hatalmas a túlkínálat és alacsonyak az árak. Budapesten a IX. kerületben a legmagasabb az átlagár. Országos átlagban egy négyzetméter panel harmadával olcsóbb, mint egy ugyanott található társasházi lakás - derül ki az OTP Jelzálogbank Lakótelep Értéktérkép elemzéséből.
Szerző(k): NAPI