A szezonalitásnak megfelelően alacsony forgalommal, 5405 darab lakáspiaci tranzakcióval indult az év - olvasható a Duna House (DH)legfrissebb elemzésében.
Szerző(k): NAPIAz öt év átmeneti idő után januártól már nem lehet lakásszerzési kedvezményt érvényesíteni. A változás szinte csak technikai, hiszen a legalább öt éve megszerzett lakóingatlan értékesítése után nem kell adózni, más esetekben pedig bőven lehet csökkenteni a közterhet.
Szerző(k):A tavalyi év első felében sok befektető vásárolt lakást és ezzel szinte egy időben sokan váltak ingatlantulajdonosból albérlővé. A Duna House legújabb elemzésében azt vizsgálja, egyformán megéri-e mindenhol befektetni, s vajon a panel-, vagy a téglaépítésű lakástól lehet jobb hozamot remélni.
Szerző(k): NAPIAz elmúlt évi 600 után idén 10 ezer lakás megvásárlását tervezi a Nemzeti Eszközkezelő. Tavasszal vélhetően törvénymódosítás születik arról, hogy a korábbi hitelesek a jelenlegi 2 év helyett 5 évig vásárolhassák vissza kötött feltételekkel.
Szerző(k): Nagy László NándorEz év januárjától szigorodnak az épületenergetikai tanúsítványok szabályai, immár az 50 négyzetméter alatti épületek eladásánál, illetve bérbe adásánál is kell tanúsítványt (lakcímkét) készíteni.
Szerző(k): Szepesi AnitaTelkeik elvesztése fenyegeti az ingatlanfejlesztőket, ha a telek megszerzésétől számított hat éven belül nem tesznek szert használatbavételi engedélyre.
Szerző(k): Szepesi AnitaA keleti és nyugati országrészben a 2 és 9 millió forint között kínált telkek a legkedveltebbek, de nyugaton van kereslet a drágább, 15-20 milliós értékűek iránt is. Budapesten a legtöbb kereső a 13-22 millió közötti telkekről érdeklődött 2012 első három negyedévében az Otthon Centrumnál.
Szerző(k): MTI-EcoA lakáspiacon kamatozhat a fűtéskorszerűsítés; akár 15-20 százalékot is dobhat az ingatlan piaci értékén a korszerű fűtési rendszer.
Szerző(k): NAPI