A Magyar Turisztikai Ügynökség arról számolt be, hogy az atlétikai világbajnokság idején magas a vendégéjszaka-foglalások száma Budapesten. Ezt Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is meg tudta erősíteni, Flesch Tamás a szervezet elnöke arról számolt be, a szövetséghez tartozó szállodák teltházzal üzemelnek ebben az időszakban. A hétvégén ráadásul a vb mellett az augusztus 20. is segíti a vendéglátókat.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennRengeteg vendégmunkás érkezésére számíthatunk a következő években.
Szerző(k): Fogarasi KittiJúniusban 1,6 millió vendég összesen 4 millió vendégéjszakát töltött el hazánkban: a vendégek száma 3,8 százalékkal nőtt, az itt töltött éjszakáké viszont 0,8 százalékkal csökkent – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb turisztikai adataiból. A belföldi vendégek köre 7 százalékkal zsugorodott, míg a külföldieké 25 százalékkal nőtt, és amíg ők több éjszakát is töltöttek szálláshelyeken, addig a magyarok még kevesebbet.
Szerző(k): Zádori BenceA Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be a Gödöllői Járásbírósághoz hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt egy külföldi férfival szemben, aki tavaly augusztusban könyökön harapott egy rendőrjárőrt.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem több, mint száz helyet lépett előre a Quacquarelli Symonds (QS) 2023-as világranglistáján – közölte az egyetem.
Szerző(k): EconomxA vendégéjszakák száma 3,8 százalékkal emelkedett 2022 májusához képest – írja gyorsjelentésében a KSH. 2023 májusában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,3 millió vendég 3,1 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 7,1, a vendégéjszakáké 3,8 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál a külföldi vendégforgalom bővülésének köszönhetően.
Szerző(k): EconomxA Pulzus kutatásában a válaszadók többsége szerint hazai munkahelyre magyar munkavállalót kell alkalmazni. 17 százaléknak viszont teljesen elfogadható, hogy külföldiekkel töltsék be az üres magyar álláshelyeket.
Szerző(k): Horváth Tibor