Plusz öt napot kaptak a Puskás stadion rekonstrukciójára pályázó fővállalkozók ajánlatuk benyújtására. A tét nagy.
Szerző(k): EconomxAz Ész-Ker Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., az SBGK Ügyvédi Irodával közösen nyerte el a Miniszterelnökség 1 milliárd 875 millió forintos közbeszerzési tanácsadási tenderét, az összeg opcionálisan 312 millió forinttal növelhető. A nyerteseknek nem ez az első, milliárdos nagyságrendű, hasonló nyertes tanácsadása.
Szerző(k): Németh GézaZalaegerszeg évi 1,4 millió kilométernyi helyijáratú buszszolgáltatásra keresett vállalkozót, 180 millió forintért, de egy ajánlattevő sem akadt. Baja évi 239 ezer kilométerért ígért 195 milliót, lett is egy ajánlattevő, akivel már leszerződött.
Szerző(k): Németh GézaA milliárdos Szíjj László cége és az EuroAszfalt, valamint a Colas építi az M4-es gyorsforgalmi út M0 és Cegléd közötti egy-egy szakaszát összesen nettó 72,6 milliárd forintért.
Szerző(k): EconomxLassan kikopnak a miniszterek és államtitkárok flottájából a 2011-es Skodák, már csak elvétve lehet hatéves kocsival találkozni. Új autók tavaly is érkeztek.
Szerző(k): Szász PéterVida Ildikó váltja Nyerges Zsoltot a Közgép elnöki székében. A korábbi sztárvállalkozás 2015-ben még nagyon jó évet zárt, hiszen 10 milliárd forintos eredményt ért el. A tavalyi számokról még nincs adat.
Szerző(k): Szakonyi Péter, MTIA Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train (villamos és vonat) összeköttetéshez nyílt közbeszerzésen keres járműszállítót a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. A 8 (plusz opcionálisan 4) darab dízel-villamos járművet 77 hónap alatt kell leszállítani. A pályaépítésre múlt héten jelent meg a tenderfelhívás.
Szerző(k): Németh GézaA Budapest 2024 Nonprofit Zrt. mint kiíró, továbbá a 2024-es olimpiai tanácsadási tender nyertesei - a brit M-Intergrated Solution Ltd., a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. valamint a svájci Event Knowledge Services SA - másodszor is megemelték a köztük lévő szerződés összegét. A mostani emelés 1 milliárd 491 millió forint, az indoka pedig a római olimpiai pályázat (előre nem látható) visszavonása.
Szerző(k): Németh Géza