Több tételből összeálló havi 2,5 millió forintos fizetésével Kövér Lázsló házelnök vezeti a politikusok jövedelmi toplistáját, Orbán Viktor kormányfő több polgármesterrel osztozik az élboly többi helyén.
Szerző(k): NAPIJárási hivatalvezető lett Kövér László felesége. Bekk Mária korábban Tököl jegyzője volt.
Szerző(k): Szabó DánielA brazíliai magyar befektetési lehetőségekről, valamint a Brazília és Magyarország közötti kulturális, tudományos kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt pénteken Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Sao Paulo-i Iparszövetség elnökével.
Szerző(k): MTIAlig marad majd el a januártól felálló házőrség létszáma az országgyűlési képviselőkétől. Az új fegyveres testület, az Országgyűlési Őrség tervezett létszáma ugyanis 349 fő – írta a Blikk. Jövőre több mint kétmilliárdot költenek a szervezetre.
Szerző(k): Index.huA Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint az MNB-t is érintő tranzakciós díjról szóló törvénytervezet legfrissebb módosítása nemcsak a kormány saját maga által hozott törvényét, de az uniós jogot is súlyosan sérti. Az Országgyűlés elnökének írt levelében felszólította Kövért, tegye a dolgát, és kérje ki az Európai Központi Bank véleményét- írja a hvg.hu.
Szerző(k): NAPIKövér László szerint a jelenlegi kormányoldal nem úgy indult neki a jelenlegi parlamenti ciklusnak, hogy tengelyt akaszt a fél világgal, de egy olyan gazdaságpolitikai stratégiára lett rákényszerítve, amely ezt eredményezte. Véleménye szerint a gazdasági teljesítőképesség nem sokkal áll jobban, mint 2010-ben.
Szerző(k): NAPIA Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a képviselőcsoport hétfői ülésén tesz javaslatot az új államfő személyére - erősítette meg Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője. Az MTI információi szerint a Fidesz elnöksége egyöntetűen foglalt állást Áder János mellett.
Szerző(k): NAPIOrbán Viktor szerint a sajtóban megjelent nevekhez képest várhatóan semmilyen meglepetés nem lesz az államfőjelölt személyével kapcsolatban.
Szerző(k): MTI