A kormány a tervek szerint szerdán megtárgyalja a 2013-as költségvetés tervezetét és a tervek szerint azt a hét utolsó munkanapján be is nyújtja a parlamentnek. A költségvetési ilyen korai tárgyalására Magyarországon még nem volt példa , ennek előnyeiről és hátrányairól kérdeztük Romhányi Balázst a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest vezetőjét, a korábbi – Kopits György vezette - Költségvetési Tanács igazgatóját.
Szerző(k): Papp ZsoltNem látszik, hogy lenne \"A\" terve a kormánynak a nemzetközi szervezetekkel való megegyezésre. A konvergenciaprogramot így a piac úgy értelmezheti, hogy a kormány ehhez kérné az IMF és az EU támogatását. Az eddig kirajzolódó modell nem vezet előre, egy meggyőző programmal ha két hét alatt nem is, de egy-másfél hónap alatt meg lehetne egyezni - mondta lapunknak Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője.
Szerző(k): Pintér AndrásKevésbé látszana a szuverenitás elvesztésének az EU/IMF-megállapodás, ha már annak megkötése előtt is csak olyan megoldásokban gondolkodna a kormány, amelyek összeegyeztethetők a költségvetési fegyelem iránti elkötelezettséggel. Ehelyett sorra születnek olyan nyilatkozatok és javaslatok, amelyek megakadályozzák a hitelességépítés megkezdését - írja Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest vezetője, a Költségvetési Tanács megszüntetett titkárságának főigazgatója.
Szerző(k): NAPIA költségvetési kiigazító csomag munkaerőpiacot, szociális ellátásokat és nyugdíjrendszert érintő intézkedéseinek költségvetési hatásvizsgálatát végezte el a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB).
Szerző(k): Domokos LászlóA gazdasági minisztérium beismerte, hogy rosszul tervezte meg az idei költségvetés bevételeit – ezért végleg elvonják a már zárolt pénzeket a tárcáktól. Az erről szóló költségvetési törvény módosítását tegnap terjesztette be Matolcsy György.
Szerző(k): Papp ZsoltA fegyveres testületek a kormány által még tavasszal elhatározott 250 milliárd forintos költségvetési zárolás legnagyobb vesztesei: a honvédség elbuktak a kormány miatt idei költségvetésnek bő tíz százalékát 23 milliárd forintot, de még a rendőrségi elitcsapatnak számító terrorelhárítóktól is 2,4 milliárdot zároltak.
Szerző(k): Papp Zsolt