A BÉT vezérigazgatója mától csütörtökig felfüggesztette a kárpótlási jegyek tőzsdei kereskedését. A felfüggesztés azonban valószínűleg hosszabb ideig fog tartani, de a háttérben már körvonalazódik valamiféle megoldás: a meglévő jegyeket új, a tőzsdére most bevezetendő S-sorozatú jegyekre cserélnék át, és ezeket egy szabályzatmódosítás után már akár a Keler is befogadhatná.
Szerző(k): NAPI OnlineA Budapesti Értéktőzsde Rt. 2002. szeptember 27-én 15 óra 30 perctől kezdődően a kereskedési nap végéig felfüggesztette a kárpótlási jegyek tőzsdei kereskedését. Az indoklás szerint olyan bejelentésre kerülhet sor, amely a kárpótlási jegyek árfolyamát befolyásolhatja, valójában László Csaba pénzügyminiszter ma délután jelenti be, mi lesz a jegyek további sorsa.
Szerző(k): Kummer KrisztiánA kárpótlásijegy-beváltás alapkérdése - amelyben maguk az illetékesek sem tudtak dűlőre jutni -, hogy mekkora az a jegymennyiség, amely még beváltásra vár. Megfigyelők szerint a probléma végleges rendezésére az eddigi privatizációs bevételek fél százalékának megfelelő összeg is elegendő lenne. Részletek a csütörtöki NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA HB Westminster Rt. (HBW) nevű kárpótlásijegy-hasznosító, amelynek részvényei a tőzsdén a C kategóriában forognak, rendkívüli közgyűlést hívott össze, melynek legérdekesebb napirendi pontja a cég jogutód nélküli megszűnése és a végelszámolási eljárás megindítása. Az igazgatóság elnöke, Beck Gyögy lapunknak elmondta, ez azonban nem feltétlenül jelenti még a cég végét. A társaságot nem biztos, hogy megszüntetik, inkább arról van szó, hogy profilt szeretne váltani. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): Ádám Viktor