Ilyen is van: csökkent a büdzsé hiánya
A GDP-arányos hiány 4,8 százalékos volt az első negyedévben, ami 1,4 százalékkal kisebb, mint tavaly volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. Jöttek EU-transzferek, ami javított a mérlegen.
Ilyen is van: csökkent a büdzsé hiánya
A GDP-arányos hiány 4,8 százalékos volt az első negyedévben, ami 1,4 százalékkal kisebb, mint tavaly volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. Jöttek EU-transzferek, ami javított a mérlegen.
Feleslegesen épített, kísértetutakon járnak a magyar autósok
Az egymást követő magyar kormányok szenvedélyesen építtettek autópályákat, ám ha figyeltek volna arra, hogyan csinálják ezt Hegyeshalomtól nyugatra, nem épültek volna kihasználatlan szakaszok. A G7 számítása szerint 1500 milliárd forintot költött a magyar állam felesleges vagy túl korán megépült sztrádákra.
Több pénz jut útépítésekre
A Központi Maradványelszámolási Alapból 1 milliárd forintot csoportosított át a kormány a térségi közúti beruházásokra, és megemelte a balatoni vízi megállóhelyek létesítésére szánt támogatást.
Romániában is megugrott az államháztartás hiánya
A román államháztartási hiány a román bruttó hazai termék (GDP) 1,57 százalékát tette ki az első öt hónap után - közölte vasárnap a román média a pénzügyminisztérium adatait ismertetve.
A kormány kéményseprésre csoportosít át forrásokat
A kormány 343,6 millió forintot csoportosít át a Belügyminisztérium költségvetéséből, hogy abból az önkormányzatok kéményseprési-szolgáltatását támogassa.