Többségbe kerültek azok, akik rettegnek egy atomháborútól
Inkább a miniszterelnök hívei azok, akik reálisnak tartanak egy nukleáris összecsapást. Az ellenzékiek jóval optimistábbak.
Többségbe kerültek azok, akik rettegnek egy atomháborútól
Inkább a miniszterelnök hívei azok, akik reálisnak tartanak egy nukleáris összecsapást. Az ellenzékiek jóval optimistábbak.
Hol tart Magyarország a felelősségteljes mesterséges intelligencia-használatban?
Az utóbbi időszakban különösen nagy figyelmet kapott a különféle mesterséges intelligencia modellek nagyközönség számára való elindítása. A generatív mesterséges intelligencia használatával kapcsolatos potenciális kockázatok megnövekedtek, különösen a szerzői jogi kérdések területén, de az ilyen eszközöket alkalmazó vállalatoknak olyan kockázatokra is komoly figyelmet kell fordítaniuk, mint a rendszer-kimenetek helyessége és megmagyarázhatósága, vagy a negatív előítéletek kiszűrése.
Hibát hibára halmozott a szolgáltató, 45 millió forintra bírságolták
A feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a pénzforgalmi szolgáltató biztonságos működését, de ki kell őket javítani – ez a rezüméje a MNB ma publikált vizsgálatának, amely 45 millió forintos bírsággal is ösztönözte az O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt. szabályosabb működését.
Felvásárolják a csődbe ment Silicon Valley Bankot
A First Citizens Bank megvásárolja a csődbe ment Silicon Valley Bankot annak összes betétjével és hitelével együtt.
Egyre kisebb a bankok kitettsége a lakáspiaci kockázatokra
Fedezetül felajánlott ingatlanaik értékének arányában egyre alacsonyabb jelzáloghiteleket kínálnak a magyar bankok az érintett adósoknak a 2008-as pénzügyi válság óta. Ha az ingatlanértékesítésből származó bevétel meghaladja a tartozást, a banknak nem származik vesztesége az adott hitelből, sőt ebben az esetben az adós is részesülhet a fennmaradó eladási árból.