Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLengyelországban az egyik kisebb kormánykoalíciós párt, az Egyetértés elnökének, Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettesnek a leváltását kezdeményezte Mateusz Morawiecki miniszterelnök - közölte kedden a kormányszóvivő. Gowin szerint ez a Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormánykoalíció végét jelenti.
Szerző(k): Domokos ErikaElveszítette formálisan a Jog és Igazságosság (PiS) vezette koalíció a többséget a lengyel alsóházban, miután három képviselője távozott a frakcióból. Mateusz Morawiecki kormányfő reményét fejezte ki, hogy a parlamentben továbbra is támogatni fogják a kormánytábort - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMakacsul tartják magukat a lengyel sajtóban azok a várakozások, amelyek szerint a vezető kormánypárt előrehozott választásokat akar kiíratni ősszel, mert úgy véli, hogy a szavazás nyomán megszabadulhat kellemetlenné vált koalíciós partnereitől.
Szerző(k): Barabás JúliaNégy hónappal az október 8-9-re kiírt képviselőházi választás előtt a "kalózok és a polgármesterek" - azaz a liberális, korrupcióellenes Cseh Kalózpárt és a Polgármesterek és Függetlenek pártja - választási koalíciója a legnépszerűbb Csehországban - írja az MTI tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaÓriási hazárdjátéknak tartják szakértők azt a kísérletet, hogy nyolc egymással homlokegyenest ellentétes célokat követő párt alakítson kormánykoalíciót Izraelben csak azért, hogy elmozdítsák Benjamin Netanjahut az ország éléről. Van, aki szerint még tovább kéne bővíteni az összefogást olyan pártokkal, amelyek eddig Netanjahut támogatták.
Szerző(k): Komócsin SándorLengyelországban az a sajátos helyzet állt elő, hogy a kormánykoalícióban részt vevő törpe pártok nem kapnak állami támogatást, mert nem felelnek meg az ezzel kapcsolatos törvényi elvárásoknak.
Szerző(k): Barabás JúliaMegalakult a Magyarországi Drón Koalíció; az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére létrehozott szervezet alapító tagjainak száma meghaladja a hatvanat - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna