Az amerikai kereskedelmi minisztérium átmenetileg engedélyezte a kínai ZTE Corp. mobil távközlési berendezéseket gyártó konszern számára már üzembe helyezett hálózati berendezéseinek és készülékeinek karbantartását az Egyesült Államokban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielKína vezető gazdaságkutató intézete, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia (CASS) azzal számol, hogy az ország hazai összterméke (GDP) 6,7 százalékkal nőtt az első hat hónapban és a második negyedévben, az első negyedévi 6,8 százalék után.
Szerző(k): Szepesi AnitaKínában 800 milliárd köbméter lesz az évi gázfogyasztás 2050-ben, ami 3,4-szerese a tavalyinak - közölte az MTI a China Daily napilap cikke alapján.
Szerző(k): Szabó DánielA kínai jüan árfolyama nagyon sokat gyengült az elmúlt időszakban, elsősorban a dollárral szemben. Ez zavarja is Pekinget, meg nem is, hiszen a gyenge árfolyamon keresztül vissza tud vágni a Trump-féle kereskedelmi háborúban. Ez ugyanakkor a tűzzel való játék, egyrészt valutaháborút robbanthat ki, másrészt destabhilizálhatja a kínai gazdaságot. Épp ezért be is avatkozhattak, ez hathatott a forint árfolyamára is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz amerikai kormányzat azt javasolta a Szövetségi Kommunikációs Bizottságnak (FCC), hogy utasítsa el a China Mobile kínai távközlési vállalat által benyújtott működési kérelmet - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielLondoni pénzügyi elemzők szerint most már fennáll a globális kereskedelmi konfliktus olyan súlyos mértékű eszkalációjának kockázata, amely az egész világgazdaság növekedési ütemének komoly, kétévi távlatban akár 0,4 százalékpontos lassulását is okozhatja - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHa az Egyesült Államok büntetővámokat vetne ki az európai autókra, akkor az EU válaszként mintegy 300 milliárd dollárnyi amerikai árut sújtana hasonló teherrel. Trumpnak a jelek szerint sikerült felhergelnie az amúgy lassan reagáló Brüsszelt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAkkumulátorgyárat épít Németországban a kínai Contemporary Amperex Technology Ltd (CATL) vállalat - erősítette meg három forrás is pénteken a Reuters hírügynökségnek.
Szerző(k): K. Kiss Gergely