keir_starmer

03.
03.
06:29
Orbán Viktor beszólt a Londonban összegyűlt nyugati vezetőknek

Orbán Viktor beszólt a Londonban összegyűlt nyugati vezetőknek

A miniszterelnök szerint az európai vezetők a háború folytatása mellett tették le a voksukat, Magyarország azonban a béke pártján marad. Közben Keir Starmer brit miniszterelnök bejelentette, hogy Nagy-Britannia és Franciaország megkezdi az ukrajnai harcok lezárásának előkészítését, és London akár katonákat és légierőt is küldene egy jövőbeni békefenntartó misszióba.

Szerző(k): T. E.
03.
02.
15:50
Trumpnak smúzolt Európa krémje, a vége mégis óriási balhé lett

Trumpnak smúzolt Európa krémje, a vége mégis óriási balhé lett

Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit kormányfő is Washingtonba utazott, hogy Ukrajna kapcsán jobb belátásra bírja Donald Trump amerikai elnököt. Pénteken aztán Volodimir Zelenszkij is meglátogatta amerikai kollégáját, hogy az ukrajnai ritkaföldfémekről egyezkedjenek, a találkozó azonban látványos kudarcba fulladt. Németországban eközben világossá vált, hogy Friedrich Merz kezdhet koalíciós tárgyalásokba. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai eseményei.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
03.
02.
14:17
Londoni csúcstalálkozó: Európa lép az ukrajnai béke érdekében, az Egyesült Államokat is bevonják

Londoni csúcstalálkozó: Európa lép az ukrajnai béke érdekében, az Egyesült Államokat is bevonják

Európa lépéseket tesz a béke irányába: Nagy-Britannia és Franciaország az EU-országok képviseletében kézbe veszi az ukrajnai háború befejezésének kérdését, és egy közösen kialakított tűzszüneti tervet terjesztenek az Egyesült Államok elé. Erről és a szükséges védelmi intézkedésekről egyeztetnek a vasárnapi londoni csúcstalálkozón, ahol Magyarország nem képviselteti magát.

Szerző(k): Economx
02.
28.
11:45
Trump hajthatatlan: „Putyin tartani fogja a szavát”

Trump hajthatatlan: „Putyin tartani fogja a szavát”

Ukrajna kapcsán nem tudta meggyőzni Keir Starmer brit miniszterelnök Donald Trump amerikai elnököt, az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint rég nem volt ekkora szakadék amerikai és brit álláspont között, mint most. Starmer mégis pozitív üzenettel térhet haza. Ígéretet kapott ugyanis arra, hogy kidolgoznak egy olyan kereskedelmi megállapodást az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között, „amely mellett nem lesz szükség vámokra”.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
02.
27.
17:50
Ajándékkal érkezett a brit kormányfő Washingtonba, kérdés, hogy Trumpot meghatja-e

Ajándékkal érkezett a brit kormányfő Washingtonba, kérdés, hogy Trumpot meghatja-e

Keir Starmer brit kormányfő az Egyesült Államokba utazott, hogy Donald Trump amerikai elnökkel egyeztessen. A találkozón kulcsfontosságú téma lehet az ukrajnai háború, a NATO-kötelék és a védelmi kiadások. De a brit miniszterelnök arra is kísérletet tehet, hogy rávegye az amerikai államfőt, az Egyesült Királyságból érkező termékekre ne vessen ki extra vámokat.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
02.
25.
12:28
Exkluzív: itt az USA ajánlata Ukrajna számára

Exkluzív: itt az USA ajánlata Ukrajna számára

Az USA felajánlja Ukrajnának a „biztonságot az erőforrásokért” alapmegosztási megállapodást.

Szerző(k): Hercsel Adél
02.
23.
21:02
Európa elképedve konstatálta, hogy félresöpörték

Európa elképedve konstatálta, hogy félresöpörték

Rijádban találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Jurij Usakov orosz elnökhelyettes a washingtoni küldöttséggel, és az orosz-ukrán háború lezárásáról, az azzal kapcsolatos lehetőségekről tárgyaltak. Az egyeztetésből az Európai Uniót és Ukrajnát is kihagyták a felek. Németországban pedig szövetségi választásokat rendeztek meg vasárnap. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági eseményei.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
02.
20.
14:27
Macron ezt már nem bírja, egyenesen Trumphoz tart

Macron ezt már nem bírja, egyenesen Trumphoz tart

Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök rendkívüli látogatást tesznek Donald Trumpnál a jövő héten. Ám nem egyszerre.

Szerző(k): Hercsel Adél
02.
18.
07:03
Az európai vezetőknek nem sikerült megegyezni, hogy küldjenek-e csapatokat Ukrajnába

Az európai vezetőknek nem sikerült megegyezni, hogy küldjenek-e csapatokat Ukrajnába

Az európai vezetők rögtönzött tárgyalásuk során azt próbálták eldönteni, miként lépjenek fel egységesen az Ukrajnával kapcsolatos amerikai kezdeményezésekkel szemben. A végső megállapodás szerint az Egyesült Államokkal való barátságuk új szakaszba lépett.

Szerző(k): T. E.