Maradt ereje a forintnak
Erős maradt a forint, legalábbi a 400 forintos szinttől távolabb került.
Maradt ereje a forintnak
Erős maradt a forint, legalábbi a 400 forintos szinttől távolabb került.
Elstartolt a forint
Az euró továbbra is 400 forint alatt mozog, a dollárért pedig kevesebb mint 380 forintot kell adni.
Országok sorát nyírja ki az erős dollár
A dollár erősödik, a kamatok emelkednek. Eközben a globális gazdasági környezet is kedvezőtlenné vált, emelkedő infláció, lassuló kereskedelem. Ez azzal fenyeget, hogy a 80-as évekhez hasonló csődhullám söpörhet végig a fejlődő gazdaságok között.
Összeülnek a magyar jegybankárok és több fontos adat jelenik meg a jövő héten
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig friss adatokat közöl az ipari termelői árakról, valamint külkereskedelmi statisztikákat is közzétesz.
Veszélyjelzést küldtek a magyar lakáspiacról
A világ leginkább lufigyanús ingatlanpiacai olyan jelzéseket adtak, amely a buborék kipukkadására utalhat. A magas infláció, a növekvő kamatok mellett egyre nagyobb a kockázata annak, hogy ingatlanpiaci problémák is jöhetnek a globális gazdaságban. Egy elemzés szerint Magyarország a harmadik legveszélyeztetettebb ebből a szempontól.