Elmaradt a kamatemelés: zuhan a forint
Nem emelte meg a kamatot a mai, csütörtöki újabb betéti tenderen az MNB, maradt a 9,75 százalékos ráta. A forint gyengüléssel kezdte a napot.
Elmaradt a kamatemelés: zuhan a forint
Nem emelte meg a kamatot a mai, csütörtöki újabb betéti tenderen az MNB, maradt a 9,75 százalékos ráta. A forint gyengüléssel kezdte a napot.
Ha ebbe beleáll az USA, rosszul járnak a magyarok
Az Egyesült Államok kormánya felmondta a Magyarországgal 1979-ben kötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi szerződést. Ennek rendelkezései 2024. január 1-jétől nem lesznek alkalmazandóak, ami kihatással lehet a magyar és amerikai cégek, valamint magánszemélyek a két ország határain átnyúló tevékenységeire és befektetéseire. Ettől az időponttól az USA-ból származó kamatot, jogdíjat és osztalékot 30 százalékos amerikai forrásadó terhelheti - írja kommentárjában a PwC Magyarország.
Nem használt a drasztikus kamatemelés: szerdán is kiütötték a forintot
Zuhan a forint árfolyama, a keddi kamatemelés csak fél napra állította meg a gyengülést, ismét 410 forint fölött jár az euró, a dollár is 409 fölött van már.
Megdöbbentő ok állhat a pénzünk rohamos romlása mögött
Csúcsra pörög az infláció világszerte és ezen belül is kiemelkedő értékeket ér el a magyar pénzromlás üteme. A jegybankok kétségbeesett kamatemelésekkel igyekeznek felvenni a harcot, azonban van olyan vélemény, ami szerint ez csak tüneti kezelés és emiatt nem is lehet önmagában eredménye. A nagy gond, hogy az évtizedekig alacsony inflációt a globalizáció erősödése hajtotta, s ez a trend fordult meg az elmúlt években.
Rendkívüli ülés lesz az MNB-ben
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa (MT) eredetileg nem kamatdöntőnek meghirdetett mai ülésén határoz az alapkamat és az egyhetes betéti kamat ismételt összezárásáról.