További hitelekre terjesztette ki a kormány a kamatstopot péntek éjszaka. Mostantól lényegében az összes változó hitelű jelzálogalapú változó kamatú hitelnél befagyasztották a kamatemelést. A Magyar Bankszövetség már korábban jelezte, nem támogatják, hogy csak a pénzintézetek viseljék a hitelek kockázatait és terheit.
Szerző(k): Szabó DánielKomoly bizonytalanságok vannak, nyár végére legalább mutatkoztak az élénkülés jelei.
Szerző(k): Rácz GergőAz Egyesült Államokban a héten a hosszú lejáratú jelzáloghitelek kamatai 2008 óta a legmagasabb szintre emelkedtek a Freddie Mac állami jelzáloghitel-finanszírozó vállalat számításai szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóÉrdemes mielőbb, még a jelenlegi, kedvezőbb kamatfeltételek mellett fixesíteni a rövidebb kamatperiódusú lakossági jelzáloghiteleket – hívja fel a figyelmet az érintett ügyfeleknek küldött tájékoztató levélben az Erste Bank.
Szerző(k): Herman BernadettA 2021-es év nem csak az ingatlan, de a hitelpiacon is új rekordokat hozott. A Duna House Pénzügyek becslése szerint tavaly több mint 1300 milliárd forint értékben helyeztek ki hitelt a pénzintézetek. Az igénylők szeretnek biztosra menni, így jellemzően 20 éves futamidőre, legalább 10 éves kamatperiódusra szerződnek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIdén is több jelentős gazdasági hatás befolyásolta a hazai ingatlan- és jelzálogpiac alakulását. Minimálbér- és kamatemelés, zöldhitel és rozsdaövezeti programindítás, otthonteremtési kedvezmények – mind-mind hozzájárultak az aktív piachoz, amely hozzávetőleg 150 ezer tranzakcióval zárhat év végén. De vajon ezek után mit hozhat 2022? A Duna House szakemberei összefoglalták várakozásaikat.
Szerző(k): Molnár CsabaAz ingatlanpiac válsága olyan szintre lassítja a kínai gazdaság növekedését, amelyre utoljára az 1990-es években volt példa. A jelek szerint ezt az árat is hajlandó megfizetni a vezetés azért, hogy csökkenjen függésük az ingatlanszektortól. A kínai lassulás komoly következményekkel járhat más országokra nézve is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA jelzáloghitelpiac az első félévben 34 százalékkal haladta meg az előző évi volument, amely az előzetesen várt 20 százalékos növekedést is felülmúlja. A Duna House szerint a második félévben, hasonló tendenciák várhatók, és így a tavaly kihelyezett 928 milliárd forintnyi jelzáloghitel után 2021-ben szinte biztosan eléri a piac az 1000 milliárd forintos határt, illetve az előrejelzés szerint meghaladhatja az 1200 milliárd forintot is. A jelzáloghitelpiacot az otthonteremtési támogatások intenzív kereslete mellett az ősszel várhatóan újra felfutó ingatlanpiaci adásvételek is erősíthetik.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKis lépés egy jegybanknak, de nagy lépés lesz az emberiségnek - idézet Virág Barnabás a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökétől, Neil Armstrong amerikai űrhajós után szabadon. A jegybank Monetáris Tanácsa keddi ülésén a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokra adható válaszokat tekintette át.
Szerző(k): Herman Bernadett