Már reagált is az ICC az Orbán által belengetett kilépésre
Magyarország továbbra is köteles együttműködni a Nemzetközi Büntetőbírósággal – rögzítette a bíróság szóvivője, reagálva a magyar kormányfő kilépési szándékának deklarálására.
Már reagált is az ICC az Orbán által belengetett kilépésre
Magyarország továbbra is köteles együttműködni a Nemzetközi Büntetőbírósággal – rögzítette a bíróság szóvivője, reagálva a magyar kormányfő kilépési szándékának deklarálására.
Orbán Viktor: Magyarországon érezheti magát a legnagyobb biztonságban a zsidó közösség
Veszélyes az a jelenség, hogy Nyugat-Európában az antiszemitizmus soha nem látott méreteket öltött. Itt zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, jelentette ki csütörtökön Benjamin Netanjahuval közös nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. Az izraeli kormányfő szerint bizonyos fokú hasonlóság mutatkozik a magyar és a zsidó nép történelmi viszontagságaiban. Az újságírók nem kérdezhették a két vezetőt, így a tájékoztató legemlékezetesebb momentuma az maradt, hogy a hagyományoktól eltérően az izraeli delegáció tapssal köszönte meg Orbán Viktornak, hogy kiléptette Magyarországot az ICC-ből.
„Bomlasztás" helyett döntött a kormány, Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból
A kormány arról döntött, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az MTI-vel. A kérdés többek között az izraeli miniszterelnök érkezésével került napirendre. Az Economxnak nyilatkozó büntetőjogász szerint egyenesebb dolog a nemzetközi jog szabályai szerint kilépni egy egyezményből, vállalva a politikai következményeket, mint a tagjaként bomlasztani azt és rombolni a tekintélyét.
Már Budapesten Benjamin Netanjahu, egyelőre mosolyog
Az izraeli kormányfőt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter fogadta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A budapesti látogatás ajtókat nyithat az izraeli miniszterelnöknek
Csicsmann László Közel-Kelet szakértő szerint Benjamin Netanjahu magyarországi látogatása, az ellene kiadott elfogatóparancs ellenére is rengeteg előnnyel járhat.