A kőbányai zenesuli 440 millió forintot kap
A kormány 440 millió forintot hagyott jóvá a kőbányai emelt szintű könnyűzenei képzési központ előkészítésére. Az első ütem beruházására feltételes közbeszerzést kell kiírni.
A kőbányai zenesuli 440 millió forintot kap
A kormány 440 millió forintot hagyott jóvá a kőbányai emelt szintű könnyűzenei képzési központ előkészítésére. Az első ütem beruházására feltételes közbeszerzést kell kiírni.
Kásler Miklós elmondta, milyen lesz az új tanév
Az új tanév az iskolák, tantermek, tornatermek, uszodák és a jelentős felújítások éve lesz, hiszen közel 100 milliárd forint összértékű fejlesztés van folyamatban európai támogatással, amelyet a kormány további 10 milliárd forinttal támogat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere a XI. Nemzeti Tanévnyitón vasárnap Kecskeméten.
Kásler: kicsi az esélye annak, hogy egy iskola minden osztálya megfertőződjön
Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat "azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni" - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Maszk helyett arcpajzs is jöhet
A szerb kormánynak van válasza arra a gondra, hogy vannak olyan gyerekek, akik valamilyen okból nem hordhatnak maszkot az iskolában. A megoldás ellen a szülőknek sem lehet kifogásuk.
Így is készülhetnek az iskolák a távoktatásra szeptembertől
Vodafone Magyarország az elmúlt hónapokban 20 digitális tantermi megoldást épített ki óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban. Szeptembertől ezt megduplázná, tekintettek az iskolakezdésre - jelentette be a telekommunikációs vállalat.