A magyar kormánnyal közöltük javaslatainkat, úgyhogy innentől kezdve minden rajta múlik: mi kézzelfogható lépéseket várunk, hogy lássuk, a kormánynak valóban komolyak a szándékai és együtt tud működni – mondta Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletének vezetője az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén.
Szerző(k): Kasnyik MártonA Nemzetközi Valutaalap sürgeti a tömegközlekedés hatékonyabbá tételét, de nem ajánlja az erre fordított állami támogatások csökkentését – derül ki abból a levélből, amelyben az IMF magyarországi képviselője válaszol a Levegő Munkacsoport kérdéseire.
Szerző(k): NAPIAz IMF igazgatótanácsa január 18-án még nem foglalkozik a magyar kormánynak az új elővigyázatossági hitelkeretre vonatkozó kérésével.
Szerző(k): MTI-EcoMa érkezik a magyar fővárosba az IMF és az Európai Unió küldöttsége.
Szerző(k): MTISzerdán találkozik Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Irina Ivascsenkóval, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetőjével - jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.
Szerző(k): NAPIAhogy Magyarországnak, úgy a többi régiós országnak is meg kell küzdenie a rövid távú gazdasági sebezhetőség problémájával; a növekedést hosszabb távon a hitelezés javulása és a működőtőke-beáramlás tudja segíteni – mondta Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetője.
Szerző(k): MTIAz IMF magyarországi képviselet-vezetője szerint a magyar kormánynak kiszámítható gazdaságpolitikát kellene vinnie, és az lenne a legjobb, ha már bevált, működő modelleket tanulmányoznának. Irina Ivascsenko arra is utalt, hogy ismer magyar kutatókat, elemzőket, akik nagyon okosak és remek terveik vannak.
Szerző(k): Index.hu