Pártpolitikai csatározás helyszíne lett a Fővárosi Közgyűlés. Az „egymás haját tépő” képviselők egyelőre nem tudnak dűlőre jutni.
Szerző(k): L. K.Navracsics Tibor vezette minisztérium szerint nem igaz, hogy elvonnának pénzt az önkormányzatoktól, és cáfolták az ezzel kapcsolatos sajtóértesüléseket. De utánajártunk annak is, hogy áll jelenleg a Versenyképes Járások Program.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Navracsics Tibor nevével fémjelzett program jövőre elvonná a helyhatóságoktól az iparűzési adó többletét, erre készülve több megyei jogú város, budapesti kerület is már döntött költségvetése toldozgatásáról.
Szerző(k): T. E.A kormánypárti képviselők egyre erőteljesebben támadják Navracsics Tibor Versenyképes Járások Programját.
Szerző(k): T. E.Karácsony Gergely főpolgármester szerint a büdzsé tervezetéből kiolvasható, hogy a jövő év teljes padlássöprés az önkormányzatokra, főként Budapestre nézve.
Szerző(k): T. E.Befejeződött a Versenyképes Járások Program országos konzultációja. Ez azt jelenti, hogy a szaktárca be tudja vezetni az iparűzési adó átformálását.
Szerző(k): L. K.A Pest Vármegyei Közgyűlés még 2020-ban csökkentette a Samsung adójának iparűzési mértékét 1 százalékra, most ezt emelte meg újra a képviselők többsége.
Szerző(k): Vermes ÁdámOrbán Viktor a napokban meghirdette új gazdasági programját: a miniszterelnök szerint a gazdasági semlegesség fordulatot hoz 2025-től, a kormány célja, hogy hazánk az unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést érjen el. Mint a mellékelt ábra mutatja, a kormányfő csapatai hadrendbe álltak, és zajlik a munka. A múlt héten megérkezett a turizmus felpörgetésének programja, ahogy a lakhatás támogatására is született több új koncepció, valamint a jövőben plusz pénz jut a családokra is. Ez történt a múlt héten a magyar gazdaságban.
Szerző(k): Hercsel Adél