A Deutsche Telekom rosszallása inspirálta a miniszterelnököt az internetadó visszavonására, nem is a demonstrációk – értesült a Népszabadság.
Szerző(k): EconomxAz NGM előtti József nádor téren ma is tüntetnek az internetadó ellen. A szervezők szerint nem lehet bízni a kormányfő szavában, és \"egy trükkös konzultáció\" után még bevezetheti az adónemet.
Szerző(k): Index.huA kormány visszavonja az internetadó bevezetésére vonatkozó, a távközlési különadó kiterjesztését jelentő javaslatát - mondta Deutsch Tamás az Inforádiónak adott nyilatkozatában. Az NGM kezdeményezte az internetadó visszavonását.
Szerző(k): Inforádió, EconomxA netadó kapcsán több külföldi lap is ír hazánkról. A magyar miniszterelnök most \"ráfutott egy sebességkorlátozó fekvőrendőrre\". Hosszú ideje először tűnik úgy, hogy vannak határai annak is, amit Orbán Viktor megtehet - írja a The Economist.
Szerző(k): MTINeelie Kroes, aki a digitális ügyekért felelős uniós biztos volt a most leköszönő Európai Bizottságban, pénteken szóvivője útján kiadott nyilatkozatában örömét fejezte ki, hogy \"a magyar miniszterelnök visszavonta a világon elsőként javasolt internetadót\".
Szerző(k): EconomxAz USA-ból kitiltott magyar tisztviselők ügyének kétbalkezes kezelésével Orbán Viktor olyan csapdába esett, amelyet saját rendszere állított neki - idézi a magyar miniszterelnök bírálóit a Financial Times régiós szakírója.
Szerző(k): EconomxMegszólaltak a legismertebb magyar startupok a tervezett távközlési adó kapcsán.
Szerző(k): EconomxEgészen pontosan a távközlési adó kiterjesztéséről van szó, az ismert plafonokkal, 25 milliárdos bevételi tervvel. Nem háztartásonként, hanem előfizetőnként kell fizetni.
Szerző(k): Ádám ViktorAz internetadó visszavonását követeli Vodafone első embere is, miután a Magyar Telekom vezetője sokkolónak, érthetetlennek minősítette a tervezett új közterhet.
Szerző(k): Economx