Egy friss közvélemény-kutatás szerint a brit szavazók többsége úgy látja: az EU-ból való kilépés hatalmas kudarc volt az ország számára.
Szerző(k): EconomxBár a csapból is ez folyt egész évben, de a 2023-as év valóban az infláció éve volt. A kedvezőtlen gazdasági események miatt EU-rekorder áremelkedéssel kezdtük az évet. Az első és a legfőbb feladat így az volt, hogy ezzel az örökséggel megküzdjünk – mondta el az Economx-nak Horváth Diána, a Makronóm Intézet makrogazdasági elemzője, akivel leltárt készítettünk a 2023-as évről.
Szerző(k): Rádi BalázsA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe a tavalyi záráshoz képest 38,42 százalékkal, 16 826,25 ponttal emelkedett, az idei kereskedést 60 620,01 ponton fejezte be.
Szerző(k): EconomxMeglehetősen mozgalmas év zajlott a részvény-, és kötvénypiacokon, és az év elején még nehezen volt ugyan elképzelhető, de ritkán látott bikapiac (emelkedő trend) alakult ki. A legnagyobb részvények között is akadtak remek lehetőségek.
Szerző(k): Fellegi TamásSzokatlanul nagy kamat-, és hozamváltozásokat láthattunk 2023-ban, de az év során az infláció csökkenésével párhuzamosan ezek zuhanásba váltottak. A folyamat még zajlik, ha kedvező kamatot akarunk, nem érdemes késlekedni.
Szerző(k): Fellegi TamásEmellett egy új munkaerőpiaci programot is készítenek - közölte Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter.
Szerző(k): Vermes ÁdámMiközben az infláció felívelése és megfékezése világszerte szokatlanul gyors volt korábbi időszakokhoz képest, a fix kamatozású eszközök, ezen belül is elsősorban az állampapírok árfolyamának, és ennek megfelelően hozamának mozgása még ennél is vadabb volt.
Szerző(k): Fellegi TamásA török minimálbér igencsak jelentős emelése kétségkívül hatalmas megkönnyebbülést jelent majd a háztartások számára, miközben legalább akkora kihívást jelent az infláció nemzeti szintű kezelésében.
Szerző(k): Hercsel Adél