Néhány évvel ezelőtt, a rendkívül alacsony kamatok idején, szinte ingyen ebédnek tűnt, amikor az állam kibocsátotta a MÁP Plusz nevű lakossági állampapírt, amely félévente emelkedő kamatot fizetett, de az éves 4,95 százalékos maximális hozamot csak akkor érte el valaki, ha a lejáratig, 5 évig megtartotta a papírt.

Visszatérhet

Ez ma megmosolyogtatónak tűnik, de ne gondoljuk, hogy ez a korszak még nem térhet vissza. Az állampapírokra magas kamatot fizetni óriási megterhelés a költségvetésnek: olyannyira, hogy 2023-ban és 2024-ben egyaránt ez az egyik leginkább nyomasztó kiadása az államnak, ami miatt rendkívül nehéz leszorítani a nagy költségvetési hiányt.

Az infláció gyorsan csökken, a jegybank célja a 3 százalékos szint, és a jelenlegi szándékok szerint feltételezhető, hogy az állam reálkamattal szeretné a jövőben is fenntartani a lakossági állampapírvásárlási kedvet. Márpedig 3 százalékos infláció esetén közel 5 százalék igen méltányos reálhozamnak tekinthető.

Gyorsan csökkenő inflációnál jó lehetőség

Mindezek alapján érdemes most még olyan befektetést eszközölni, ami ennél lényegesen magasabb hozamot biztosít. Az inflációkövető állampapírokon évközben többször változtattak, mert túl magas kamatot fizettek, annak a nem éppen praktikus megoldásnak köszönhetően, hogy ezek a papírok nem az adott év inflációja után fizetnek kamatot, hanem a megelőző év után. Ha nagyot változik az infláció egyik évről a másikra, így nagy torzulás keletkezik.

Ez történt most is: a 2023-as infláció az év egészére nézve 17-18 százalék, miközben ez már most a múlt, hisz a 2024-es várakozás 5 százalék körüli. Ennek alapján reális lenne, hogy a papírok az idei év után még kifizessék a 17-18 százalékot a papírra jellemző prémiummal megfejelve, a jövő év után viszont csak a jövő évi végleges adat szerint fizessenek. Ez azonban nem így van: az alkalmazott módszer szerint az idei évre a tavalyi infláció szerint fizetnek, és a jövő év után, 2025-ben fizetik ki a 17-18 százalékot.

Még elérhető hajszál híján 10 százalék

A torzítás így annyira nagy lett, hogy az állam gyorsan beszüntette az addigi inflációkövető 2033/I sorozatú Prémium állampapír (PMÁP) értékesítését, és egy új, 9 éves lejáratú sorozatot hozott forgalomba 2032/I néven. Ez a papír az inflációtól függetlenül 9,9 százalékot fizet a 2024-es év után és a 2025-ös év áprilisig tartó részére, és azt követően lesz újra ténylegesen inflációkövető. Így annak ellenére, hogy a 2024-es inflációs várakozás 5 százalék körüli, még a következő 15 hónapra egytized százalék híján 10 százalékos kamatot kaphatunk.

Ez jelenleg igen kedvező, és ha valaki befektetésen gondolkozik, érdemes januárban minél előbb megvenni a papírt, mert nem zárható ki, hogy ha a havi inflációs adat továbbra is gyorsan csökken, esetleg megközelíti a várható 2024-es éves értéket, akkor újra változtatnak: megszüntetik a jelenlegi sorozat értékesítését, és újat indítanak helyette, amelynek fix kamatozásrésze már alacsonyabb.

Megszűnhet a lehetőség, csökkenhet a kamat

Ez persze csak egy lehetőség, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az állampapírokat kibocsátó ÁKK igyekezett viszonylag gyorsan alkalmazkodni a gyors változásokhoz, hogy mérsékelje a költségvetés terheit, de a lakossági állampapírok még bőven reálhozamot biztosítsanak. Ennek megfelelően lehetséges egy ilyen lépés, de ha mégsem kerül rá sor, akkor is igen kedvezőnek mondható a még 15 hónapon át elérhető 9,9 százalékos kamat.

Lejárat előtt eladható

A papírt később is érdemes lehet megtartani, hisz továbbra is inflációkövető lesz, és vélhetően a futamideje során messze nem lesz olyan változékonyság az inflációban, mint most: az ilyen inflációs válságok szerencsére viszonylag ritkák. Ugyanakkor a papírt el is lehet adni, ha már nem vonzó az alacsonyabb inflációhoz társuló kamat, vagy egyszerűen másra szeretnénk felhasználni pénzünk: az ÁKK vélhetően viszonylag kedvező árfolyamon fogja visszavásárolni.

Erre ugyan nincs garancia, mint a MÁP Plusz esetében volt, de a kormány részéről már elhangzott, hogy ezen nem szándékoznak változtatni, mert cél, hogy az állampapírok iránti lakossági bizalom megmaradjon. Miután 2025-től már inflációkövető a papír, még piaci körülmények között sem esne érdemben az árfolyama, mivel vélhetően érdemben magasabb kockázatmentes hozamot más befektetéssel sem lehet majd elérni.