Az IKEA fejese szerint úgy vásárolunk, mint a 2008-as pénzügyi válság idején
A pandémia alatt tapasztalt örült költekezések után a vásárlók az értékek felé fordulnak. Az Ikea pedig emiatt ismét felragyoghat.
Az IKEA fejese szerint úgy vásárolunk, mint a 2008-as pénzügyi válság idején
A pandémia alatt tapasztalt örült költekezések után a vásárlók az értékek felé fordulnak. Az Ikea pedig emiatt ismét felragyoghat.
Kényszermunka miatt eurómilliókat fizet az egykori melósoknak az IKEA
Kártérítést fizet az IKEA svéd bútorgyár az egykori keletnémet kényszermunkásoknak.
Több kell, mint a húsgolyó, hogy vasárnap Ikeába menjen a magyar?
39,6 milliárd eurós kiskereskedelmi forgalomról adott hírt az Ingka Csoport a 2024-es üzleti évre vonatkozóan, ami 5 százalékos csökkenést jelent a tavalyi évhez képest, amikor 41,7 milliárd euró volt a forgalom. Korábban az IKEA 2,1 milliárd eurót fektetett be több ezer termék árának csökkentésébe annak érdekében, hogy még megfizethetőbbé váljon vásárlói számára. Ennek eredménye az lett, hogy az áruházak látogatottsága 3 százalékkal, az online látogatottság 28 százalékkal, az online rendelések száma pedig 9 százalékkal emelkedett.
Erről kevésszer szól a fáma: ha nem fizetünk felárat, magunk cipelhetjük a bútort
A lakberendezés anyagilag és fizikailag is megterhelő feladat, ráadásul a bútorszállítók olykor igencsak meglepő dolgokért kérnek felárat.
Letöri árait az IKEA, százával lesznek olcsóbbak az árucikkei
Az IKEA szeptemberben kezdődő új pénzügyi évében több mint 330 cikk árát csökkenti, átlagosan 18 százalékkal. A vállalat 2023 szeptembere óta, a teljes árukínálatának 20 százalékánál csökkentette az árat.