Az idei év végén elmaradt a hitelállomány növekedése a korábbi évek adataitól a háztartási és vállalati szegmensben egyaránt. Utóbbi esetén kettőség jellemző: inkább a rövid lejáratú és devizaalapú kölcsönöket keresik az ügyfelek. A lakosság továbbra is a forintalapú hiteleket keresi, a hitel segítségével megvalósuló ingatlan-adásvételek aránya 27-ről 37 százalékra emelkedett 2023 második negyedévéről 2024 második negyedévére. A jegybank tájékoztatása szerint a hitelezési szektor tovább növekedhet a következő hónapokban, a bankrendszer stabil és csökkennek a kockázatok.
Szerző(k): Horváth BalázsNapenergia Plusz Programban pályázói közül eddig 4 ezer háztartás jutott forráshoz.
Szerző(k): T. E.Aggasztó mértékben veszik fel a lakásokért a hitelt a családok, a fiatalok könnyen pórul járhatnak az engedékeny szabályok miatt.
Szerző(k): T. E.Lehet, hogy kicsit idős, kicsit kopott, de működik, és ami még fontos szempont: a mienk lehet 1 millió forint alatt. Íme a legkeresettebb használt autók ennyiért.
Szerző(k): G. É.Hiába futott fel a kihelyezett hitelösszeg, az első félévben 4 százalékkal kevesebben szerződtek valamilyen kölcsönre bankjukkal, mint öt éve.
Szerző(k): G. É.Soha nem volt még ekkora a magyar háztartások vagyona, a jegybanki statisztika szerint 105,5 ezer milliárd forintja volt a lakosságnak június végén. Bár a növekedés impozáns, a teljes összeg kétharmada a leggazdagabb 10 százalék kezében összpontosul, a társadalom többsége továbbra sem tud félretenni. Tovább nőtt a készpénzállomány is, már 6,8 ezer milliárd forint van a párnacihákban. Ez évente 450 milliárd forintnyi kiesést okoz a költségvetésben.
Szerző(k): Horváth BalázsMegnőtt az érdeklődés, amely felhajthatja az árakat.
Szerző(k): T. E.Hiába a fokozott béremelések, munkavállalók millió nem tudják úgy tartani a megszokott életszínvonalat, mint három évvel ezelőtt. A fogyasztói árak alakulásával a vásárlók azt érzékelik, hogy a fizetésükből egyre kevesebb élelmiszerre futja, ezért nehezebb a megélhetésük – derül ki az Economxnak küldött közgazdasági számításokból.
Szerző(k): Thurzó Katalin