A felújítás alatt álló 3-as metróvonal húsz állomásából tizennyolc lesz akadálymentesen megközelíthető, a tervek szerint öt állomáson úgynevezett ferdepályás lifteket építenek. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke írta alá csütörtökön Budapesten.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKeddtől már csak felújított szerelvények szállítják az utasokat a 3-as metróvonal két üzemelő szakaszán - jelentette be Tarlós István főpolgármester kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTarlós István főpolgármester értelmetlennek nevezte az M1 csütörtök reggeli műsorában a 3-as metró minden állomásának teljes akadálymentesítése érdekében indított népszavazási kezdeményezést, mert az győzelem esetén sem róna kötelező feladatot az önkormányzatra.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTarlós István budapesti főpolgármester szerint az árvízvédelem elsősorban veszélyelhárítás és műtárgyépítés, és csak másodsorban favédelem. Egyetlen más eset sem jut eszébe, ahol annyit támadtak volna fővárosi beruházást, mint most. Tagadja, hogy Garancsi István milliárdos vállalkozó érdekeit tartanák szem előtt, szerinte haragkeltés van a projekt ellen. A hármas metró felújítása szerinte a baloldal felelőssége, amely ugyanúgy nem akadálymentesítette a vonalat, mint a mostani vezetés - derül ki a Magyar Nemzetnek adott interjújából.
Szerző(k): Szabó DánielAz MSZP fővárosi képviselője, Horváth Csaba sajtótájékoztatón jelentette be, átment a november közepén benyújtott kérdése a Fővárosi Választási Bizottságon, így népszavazás lehet arról, hogy akadálymentesítsék a 3-as metrót - írja az Index.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegkezdődött a hármas metró északi szakaszának felújítása.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz északi szakasz felújítása miatt pótlóbuszok járnak szombattól a 3-as metró vonalán, a munkálatok várhatóan 2018 végéig tartanak.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA fővárosi MSZP azt követeli, hogy a jelenlegi ár harmadával csökkentsék a budapesti tömegközlekedési bérletek árát, ha a 3-as metrót pótló buszok csak az utasok harmadát tudják elvinni - számol be az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielNovember 6-án, hétfőn zárják le a 3-as metróvonal északi - az Újpest-városközpont és a Lehel tér közötti - szakaszát, az érintett hat állomás felújítása várhatóan egy évig tart - közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan