Tájékoztatást kér a Mol támogatási politikájáról a nemzeti fejlesztési miniszter, miután kiderült, hogy az olajipari vállalat támogatta a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz köthető Haza és Haladás Alapítványt. Németh Lászlóné erről a Hír TV pénteki műsorában beszélt.
Szerző(k): MTIA kormányzó pártokon kívül lényegében minden politikai tömörülés parlamenten belül és kívül egyaránt a többkulcsos személyi jövedelemadó visszahozatalát tűzte zászlajára programjában vagy programkezdeményében. A szocialisták és az LMP után legutóbb a Bajnai Gordon fémjelezte Haza és Haladás Alapítvány állt elő a maga elképzelésével, illetve Szili Katalin ilyen tárgyú javaslatát szavazta le a költségvetési bizottság.
Szerző(k): F. Szabó EmeseCsapdahelyzetben van az ország; folyamatosan mérsékelte kiadásait, ám ennek semmi eredménye, az elvonási szint magas marad, mert csökkent az össztermék - mondta Oszkó Péter a Népszabadságnak adott interjúban.
Szerző(k): MTIBajnaiék szerint az ország válságban van - erről szól a brüsszeli jelentés.
Szerző(k): NAPIOszkó Péter szerint az adójóváírás visszahozására, a havi 400 ezer forintnál magasabb jövedelmeknél pedig második adókulcsra van szükség - derült ki a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és az Együtt 2014 sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIA bizalmat nevezte a jó gazdaságpolitika alapjának Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök a Haza és Haladás, valamint az Együtt 2014 hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): NAPIBajnai Gordon szerint az elkövetkező két évben 50 ezer munkahely szűnik meg Magyarországon a minimálbért növelő adóterhek következtében.
Szerző(k): NAPIA magyar gazdaság tartós pangást fog mutatni a következő években és a 2013-ra várt visszaesés után sem várható 1 százalékot meghaladó növekedési ütem - mondta Oszkó Péter, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTI-EcoAz Együtt 2014 Mozgalom lett a Medián elemzése szerint a legjelentősebb ellenzéki erő - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Inforádió