Az uránbányászati cégek úgy vásárolják a nehézfémet, mint még soha, ami annak a jele, hogy a nukleáris üzemanyag piaca egy évtizedes szünet után kezd felforrósodni. Sok szempontból leáldozott az atomerőműveknek az elmúlt időszakban, de a piacon azt várják, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem visszahozza a nukleáris energiát a versenybe.
Szerző(k): Szabó DánielAz árutőzsdét üzemeltető CME a lítiumra vonatkozó határidős szerződések kereskedései lehetőségének bevezetését tervezi, hogy kihasználja az elektromos járművek meghajtásához nélkülözhetetlen fém iránti növekvő keresletet. A lépés nagy löketet adhat az e-járművek piacának, kiszámíthatóbbá teheti az akkumulátorgyártást, de az árakat könnyebben tornászhatják majd fel a spekulánsok is. A tőzsdén épp abban bíznak, hogy megfoghatják a drágulást.
Szerző(k): Szabó DánielMár 2017 végén beszakadt a nyersgumi ára és csak két év után látszik rendeződni a piac. A kereskedelmi háború vége felfelé mozdíthatja majd a nyersanyagárakat, miközben a dráguló kőolaj is az abroncsgyártók kiadásait növeli. Hamarosan nem tudnak mást tenni, mint ráterhelik a fogyasztókra a költségeiket és jöhet a gumikerék-drágulás.
Szerző(k): Szabó DánielAz utolsó két decemberi szerződéskötéskor május óta először emelkedtek a tejtermékek - kivált a tejpor - árai. Az európai termelés bővülése szinte megállt, Kína pedig kétszámjegyű importnövelést ígér. A két faktor pedig emelkedő fogyasztói árakat jelez előre.
Szerző(k): Szabó DánielAz elmúlt 15 év legnagyobb zuhanását szenvedte el a földgáz határidős árfolyama tegnap az amerikai tőzsdén, több mint 16 százalékot esett. Hatalmas mozgások voltak az elmúlt napokban a földgázpiacon, egy nappal korábban 18 százalékot szárnyalt, a hideg téllel és a szűkös készletekkel kapcsolatos spekulációk közepette - írja a portfolio.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA pénteki emelkedés után indexcsökkenésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
Szerző(k): Szepesi AnitaA pénteki esés pozitív korrekciójára lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
Szerző(k): Szepesi AnitaA holland online brókercég, a DEGIRO nem csak közvetlenül az ügyfelek számára látható módon bővíti folyamatosan kínálatát, de a színfalak mögött is azon dolgozik, hogy minél szélesebb körű szolgáltatásokat tudjon nyújtani. A magyar brókercégek által alkalmazott átlagos díjaknál 80 százalékkal olcsóbb szolgáltatásokat nyújtó DEGIRO komoly kapcsolatokat épített ki a világ vezető tőzsdéivel.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz amerikai tőkepiacokat felügyelő szervek a jelek szerint se megemészteni, se kiköpni nem tudják a bitcoint. A múlt év végén az egyik hatóság engedélyezte azok tőzsdei bevezetését, most több bitcoinalap elindítását is visszavonták, mert a felügyelet nem engedélyezte azokat.
Szerző(k): Lovas-Romváry András