A Radicová-kormány 460 nap után elbukott, miután nem kapott elég szavazatot az európai mentőalapról szóló, voksolással egybekötött bizalmi szavazáson. Európa már a héten fellélegezhet, az előrehozott választás jövő márciusban jöhet.
Szerző(k): Kasnyik MártonA tanácsadókat egyelőre nem rohamozták meg sem utazási irodák, sem szállítmányozócégek, sem gyümölcsfelvásárlók, sem egyéb, a térségben jelen lévő, beruházó, terjeszkedő társaságok.
Szerző(k): F. Szabó EmeseAz EB elnöke szerint az eurózónán kívüli EU-s országoknak is részt kell venni Görögország megmentésében, feltéve ha megvannak ehhez a pénzügyi eszközei. Az EU válság csúcstalálkozóját öt nappal halasztják.
Szerző(k): NAPI, MTI-EcoGyakorlatilag befejeződtek a megbeszélések Athén és a Görögországnak hitelezők képviselői között, már csak néhány technikai kérdésről kell egyeztetni kedden, ami az utolsó tárgyalási nap lesz - jelentette be a görög pénzügyminiszter hétfőn.Evangélosz Venizelosz részleteket nem közölt.
Szerző(k): MTI-EcoA görög jegybank bejelentette, hogy a Proton Bank megmentése érdekében aktiválja az ország bankmentő alapját. A pénzintézetet gyakorlatilag állami kézbe veszik, összeomlásának állítólag egyedi oka van, nincs köze görög adósságválsághoz.
Szerző(k): NAPINémet lapértesülés szerint öt nagy francia bank kész elfogadni az állam segítségét.
Szerző(k): MTI-EcoGörögországban nagyszabású napenergia-hasznosítási programot tervez a kormány, így a megújuló forrásból termelt energia lehet a súlyosan eladósodott ország új exportterméke. A terv apróbb szépséghibája, hogy a tervezett kapacitás kiépítéséhez nagyjából 20 milliárd euróra van szükség.
Szerző(k): NAPI, MTI-EcoA volt Fed-elnök szerint a kulturális törésvonalak jelenthetik az euró legfőbb veszélyét.
Szerző(k): Máté Ákos