Alaposan próbára teszi idén a zöldség-gyümölcstermelőket az időjárás, hiszen a több hónapos aszály után hetekig esett az eső, majd hirtelen beköszöntött a kánikula. Az árak pedig emelkednek. A Népszava körképéből kiderül, helyenként milyen csillagászati árakkal találkozhat.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAmikor ültették, hideg és nedves volt az idő, ezért egy-két héttel eltolódhat a dinnyeszezon a szokásoshoz képest. A mostani, az embernek kellemetlen és száraz meleg viszont segíti az érést, ami miatt akár rövidülhet a késés. Megdőlt egy dinnyetabu is: elfelejtheti a Lőrinc-napot!
Szerző(k): Szabó DánielBár most forróság van, de az elmúlt hetek esőzései miatt sok kártevő és betegség jelent meg a magyar gyümölcsösekben. Veszélyben a cseresznye, a meggy, a kajszi- és az őszibarack, a mandula és az alma.
Szerző(k): Szabó DánielAz utóbbi hónapokban nagyjából 20 százalékkal drágultak a burgonyafélék, a friss zöldségek és gyümölcsök. Ráadásul a leghétköznapibb termékek ára akár másfél-kétszeresére is nőtt az egy évvel korábbihoz képest. S ezzel még nincs vége, a májusi mostoha időjárási körülmények miatt az eper és a korai cseresznye is 20-30 százalékkal drágulhat a tavalyihoz képest - számolt be a Magyar Hang.
Szerző(k): Domokos LászlóOlcsó lett a mangó a Fülöp-szigeteken, mert 2 millió kilogrammal több termett belőle az eladhatónál. A kormány támogatásával külön standokat állítottak fel hétfőn szerte a fővárosban, Manilában, hogy vevőre találjon a fölös mennyiség, mielőtt megromolna. A gyümölcs kilója átszámítva már 100 forintért is kapható, de az ár függ a minőségtől. A fölöslegből exportra is juthat .
Szerző(k): K. Kiss GergelyJúnius második felében, a késői fajtáknál sem csökken sokat a cseresznye ára, a gyenge termés miatt jelenleg 1400-1700 forint körül alakul kilója. A két hét múlva érő meggynél közepes termés, 800-1200 forintos kilónkénti ár várható - mondta Apáti Ferenc, a FruitWeb alelnöke az InfoRádiónak.
Szerző(k): Domokos LászlóAz ország több megyéjében is vizsgálatsorozatot rendelt el erre a hétre a helyi zöldség- és gyümölcskereskedőknél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - írja a Magyar Nemzet az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz idén az átlagosan 25 ezer tonnás kajszibarack termésnél valamivel többre, míg az őszibaracknál a fagyok miatt közepes, 30-35 ezer tonnás termésre számít a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.
Szerző(k): Szepesi Anita