A hazai gyermekvédelem az összeomlás szélén áll, az átvilágítás miatt tömegesen mondanak felé a nevelőszülők.
Szerző(k): K. R.Mintegy hétmilliárd forintos program indul az iskoláskorú gyermeket nevelő rászoruló családok megsegítésére; a projektben hat tanéven keresztül biztosítanak ingyenes tanszercsomagot 1-8. évfolyamos rászoruló tanulóknak a hátrányos helyzetű járásokban.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraTávozott a fővárosi Cseppkő Gyermekotthon több munkatársa és az intézmény vezetőségének a zöme, mert nem voltak hajlandók kitölteni a szenzitív adatok közlését követelő feddhetetlenségi nyilatkozatot.
Szerző(k): Gulyás ÁbelNevelőszülők százai mondhatnak fel augusztusban, ez pedig 200-300 gyermek életét érintheti. A kilépőket elképzelhető, hogy katonákkal helyettesítik majd.
Szerző(k): K. R.A nyomozók kétséget kizáróan beazonosították az elkövető kilétét, a férfi jelenleg külföldön tartózkodik. A rendőrség vizsgálja azt is, hogy súlyosabb bűncselekmény megvalósult-e az ügyben.
Szerző(k): Horváth TiborÚj alkalmassági vizsgán kell átesnie annak, aki a gyermekvédelemben akar dolgozni, és még a szakemberek hozzátartozóit is alá vetik egy kérdéssornak.
Szerző(k): K. R.Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) továbbította az Igazságügyi Minisztériumhoz a kínai vállalat elleni panaszt.
Szerző(k): Gulyás ÁbelSzexuális beállítottságukról, párkapcsolataikról, félelmeikről, és az esetleges pedofil hajlamukról is vallaniuk kell a gyermekvédelmi intézményvezetőknek egy vizsgálat során.
Szerző(k): Horváth Tibor