A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán; a nyomozók kétséget kizáróan beazonosították az elkövető kilétét, a férfi jelenleg külföldön tartózkodik – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu honlapon.
A közlemény szerint a szolnoki kalandpark üzemeltetője július 15-én írásban tett feljelentést a rendőrségen, miután tudomásukra jutott, hogy a kalandparkban egy férfi bántalmazott egy gyermeket. Az esetről videófelvétel készült, amely azonnal elterjedt az interneten.
A Szolnoki Rendőrkapitányság garázdaság vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A nyomozók haladéktalanul megkezdték a körülmények tisztázását, elemezték a kamerafelvételeket és tanúkat hallgattak ki; kétséget kizáróan beazonosították az elkövető kilétét.
Az orvosi látlelet és vélemény alapján a gyermek nem szenvedett sérülést a bántalmazás során.
Kitértek arra is, hogy mivel a cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi jelenleg külföldön tartózkodik, gyanúsítotti kihallgatására eddig nem kerülhetett sor, azonban felvették vele a kapcsolatot és beidézte a hatóság. A rendőrség vizsgálja azt is, hogy más, vagy súlyosabb bűncselekmény megvalósult-e az ügyben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért