Augusztusban a félvezetők globális értékesítése minimálisan, 0,1 százalékkal, 47,4 milliárd dollárra nőtt a tavaly augusztusi 47,3 milliárd dollárhoz képest - közölte a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA. Júliushoz képest az eladások 3,4 százalékkal csökkentek.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Nemzetközi Valutalap (IMF) egyre lejjebb értékeli a világ második legnagyobb gazdaságának várható teljesítményét, ami - Kína nemzetközi beágyazottsága miatt - könnyen magával ránthatja a világ többi országát. Több tényező is közrejátszik Kína látványos visszaesésében, de az IMF szerint akárhogyan alakulnak a dolgok, innen csak lefelé vezet az út.
Szerző(k): Sasvári MarcellMagyarország vétójának megkerüléséért a Bizottság egy megerősített együttműködési megállapodást alkalmazna. Ez lehetővé tenné, hogy a globális minimumadót a magyar kormány hozzájárulása nélkül is bevezethessék.
Szerző(k): Nagy MartinHorvátországban az INA egyik igazgatója a szomszédjával sumákolhatott földgázeladással, több százmilliós veszteséget okozva a saját cégének. Az "olcsón veszem, drágán adom" - modell azonban lebukott, a szervezett bűnözés elleni horvát nyomozóiroda több embert is letartóztatott - közölte az MTI zágrábi tudósítója.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Nemzetközi Valutaalap arra készül, hogy a következő jelentésében „jelentősen csökkenti" a globális növekedési kilátásokat
Szerző(k): Szabó M. IstvánCsak vasárnap több mint tízezer új fertőzöttje volt Izraelben a koronavírusnak. Az országban meredeken emelkedik a súlyos betegek száma - írta meg az MTI jeruzsálemi tudósítója. A WHO szerint félő, hogy semmit nem tanultunk az elmúlt két évből, ráadásul jöhetnek új vírusvariánsok is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA globális felmelegedés miatt csökkenhet az emberi test mérete, mivel úgy tűnik, a kisebb emlősök jobban bírják az emelkedő hőmérsékletet az ősi kövületek egy vezető szakértője szerint.
Szerző(k): Tér DiánaA tudósok becslése szerint a gyógyszerrezisztens baktériumok 2019-ben közel másfél millió ember halálát okozták - többet, mint a HIV vagy a malária. A koronavírus-járvány eddig 5,56 millió ember halálát okozta két év alatt, viszont a Covid ellen már vannak védekezési lehetőségek, míg a rezisztens kórokozók ellen szinte tehetetlenek vagyunk.
Szerző(k): Szabó DánielAz év utolsó napján ismertetett adatok szerint rekordot döntött 2021-ben a globális vállalati szektor által bejelentett egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke. Az M&A-láz fő hajtóerejét a meredeken megugró piaci aktivitás mellett a széleskörű jegybanki és kormányzati gazdaságösztönző likviditásözön adta.
Szerző(k): Szepesi Anita