Komoly klímavédelmi programot fogadott el az olasz Generali-csoport. A cég a következő négy évben újabb 8,5–9,5 milliárd euró összegű zöld- és fenntartható befektetést tervez végrehajtani, megszünteti a fűtési célú szénágazatban még meglévő befektetési és kockázatvállalási tevékenységeit, a befektetési portfólió pedig 2050-re karbonsemlegessé válik.
Szerző(k): Herman BernadettTovább növelte részesedését a Generali Alapkezelő az AutoWallisban a rekordmagas első negyedéves eredményt követően, miután értékelésük szerint a tőzsde autós vállalata gyorsabban halad korábban meghirdetett stratégiájának megvalósításában. Az Alapkezelő az AutoWallis közel 8 millió darab saját részvényének megszerzésével immár 3,5 százalék feletti tulajdonrésszel rendelkezik.
Szerző(k): Herman BernadettCsupán minden második 40-56 év közötti magyarnak van valamilyen megtakarítása, ugyanennyien egy vagy két eltartottról gondoskodnak és 12 százalékuk ápolja idős szüleit – derül ki a Generali X generációs magyarok körében végzett kutatásából.
Szerző(k): Domokos LászlóImmár a Generali Biztosító Zrt. és a Colonnade Insurance S.A. biztosító fogyasztóbarát otthonbiztosítási termékei is elérhetők az MNB honlapján kialakított ingyenes kalkulátorának ajánlatai között. A minősített otthonbiztosítások így egyre nagyobb teret nyerhetnek, sőt a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét.
Szerző(k): Herman BernadettBő egy évet kellett várni, hogy a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások meghirdetése után igazán beinduljon a piac. Az idén februárban egymás után három biztosító is megkapta termékére a minősítést, így most már hat szereplő kínál ilyen terméket a 12-ből. A legnagyobb kihívást az jelenti a termékfejlesztésnél, hogy a kárhányaddal kapcsolatban is vannak elvárásai az MNB-nek.
Szerző(k): Herman BernadettAz MNB értesítette a Generali Biztosító Zrt.-t minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. A piaci szereplőktől kapott jelzések szerint a közeljövőben további intézmények tervezik pályázatukat benyújtani.
Szerző(k): Herman BernadettElkezdődött a károkozói pótdíjak kivezetése a kötelező biztosítások piacáról. A Köbe már megszüntette a sokak által kifogásolt gyakorlatot, több más biztosítónál még megvan a pótdíj, de önmérsékletet gyakoroltak. A korábban sok társaságnál horror tarifákkal szembesülő autótulajdonosok is egyre több helyen találnak megfizethető biztosítást.
Szerző(k): Herman BernadettLegkésőbb november 2-án jönnek a jövő év januárjától esedékes új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak. Az új kampány érdekessége, hogy az MNB ezúttal önmérsékletet vár a biztosítóktól a pótdíjak terén.
Szerző(k): Herman BernadettValakinek meg kell fizetnie az okozott károkat. Ha nem szedhetnek be a károkozó autósoktól több pénzt a biztosítók, akkor a kármentesek fizethetnek magasabb díjat - ezt várják a károkozói pótdíj mérséklésétől a piaci szereplők - derül ki a Napi.hu-körképéből.
Szerző(k): Herman Bernadett