Elsősorban a szolgáltatási szektor és a fogyasztás húzta a magyar GDP-t a második negyedévben. Az év hátralévő részében lassulás várható, így az idén, az év egészében 5,5-6 százalékos éves növekedésre lehet számítani. A kedvezőtlen kilátások miatt jövőre viszont 1 százalékra csökkenhet a tempó - véli Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.
Szerző(k): Domokos LászlóA 6,5 százalékos, a várakozásokat felülmúló második negyedéves GDP-növekedési adatban a legjelentősebb tényező a fogyasztás növekedése volt, főként a turizmus és a logisztikai ágazat hozta a bővülést. A harmadik negyedévre az elemzők jelentős visszaesésre számítanak.
Szerző(k): Szabó DánielSzakértők szerint még van esély arra, hogy a magyar gazdaság kivételként növekedjen, miközben Európa többi gazdasága zsugorodik, ám ehhez szerencsés körülményekre és mindenekelőtt az EU-pénzekre is szükség lenne.
Szerző(k): Komócsin SándorA kínai bankfelügyelet pénteken bejelentette, hogy az északkeleti Liaoning tartományban két helyi bank csődeljárás alá került. Egyik pénzintézet sem számít óriási szereplőnek, de a hatóságok óvatos nyilatkozatai rávilágítanak az ország kisebb hitelezőinél meglévő látens kockázatokra. A jelzáloghiteleknél már amúgy is egyre nagyobb a válság, a pekingi vezetés pedig pénzt pumpál a bankszektorba, hogy mentse a bedőléstől.
Szerző(k): Szabó DánielKamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé jövő héten – írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA horvát gazdaság teljesítménye 7,7 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS).
Szerző(k): Domokos LászlóAz amerikai gazdaság teljesítménye az első hivatalos becslésnél ugyan kevésbé csökkent a második negyedévben a csütörtökön ismertetett felülvizsgált adat szerint, de technikai értelemben így is recesszióban van a gazdaság – írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielBár a piac csak 1,5 százalékos növekedésre számított, a német gazdaság 1,8 százalékos többletet termelt a második negyedévben.
Szerző(k): Csernátony Csaba